NGM: 20 milliárd forintra nőtt az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási programban a kifizetett összeg

Egy hét alatt megduplázódott a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő támogatási programban a kifizetett összeg, már 20 milliárd forint támogatás jutott el a nyertes vállalkozásokhoz - ismertette Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon közzétett videóüzenetében.Az 1+1 programon belül 1325 céget értesítettek már arról, hogy jogosultak összesen 104,5 milliárd forintnyi támogatásra. Ebből július 8-án az első 100 pályázó már kapott körülbelül 10 milliárd forintot, július 15-ével újabb 105 ügyfélnek fizettek ki még 10 milliárd forintot, így összesen már 205 ügyfélnél járnak, és 20 milliárd forintot folyósítottak - részletezte az államtitkár.

Hozzátette, szeretnének július végéig 40 milliárd forint folyósításnál tartani, illetve augusztus végéig a teljes 104,5 milliárd forintot kifizetni az ügyfeleknek.
A videóüzenethez kapcsolódó közleményében az NGM hangsúlyozta: a kormány Magyarország forrásait - Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére - nem Ukrajnára és a háborúra, hanem a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja.

A Demján Sándor 1+1 Program célja a hazai kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése és méretugrásuk elősegítése. A programnak köszönhetően már több mint 20 milliárd forint támogatás jutott el a nyertes vállalkozásokhoz. A kormány felismerve a vállalkozások erőteljes beruházási szándékát az eredetileg 48 milliárd forintos keretösszeget 130 milliárd forintra emelte, ezzel megháromszorozva a támogatható projektek számát - emlékeztettek a közleményben.

Szabados Richárd az NGM közleményében kifejtette, nagyon sokféle méretű és igényű cég nyert el támogatást, a mikrovállalkozások 1-2 darabos kisebb eszközbeszerzésétől a középvállalatok több száz millió forintos gyártósor bővítéséig terjed a skála. Az eddigi adatok alapján az egy projektre jutó átlagos támogatási összeg 78 millió forint, amelyhez a vállalkozások legalább ugyanekkora mértékű saját forrást biztosítanak.

Ennek eredményeként a megvalósuló fejlesztések értéke átlagosan eléri a 160 millió forintot. A szabályozás értelmében a beruházások legalább 40 százalékát gyártási vagy szolgáltatási technológia fejlesztésére szükséges fordítani, ami jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a hazai kis- és középvállalkozások modernebb, hatékonyabb eszközökkel tudjanak dolgozni a jövőben.

A közleményben a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség felhívta a támogatásban részesült vállalkozások figyelmét, hogy a kiküldött döntések alapján haladéktalanul töltsék fel a szükséges dokumentumokat, hogy kiállíthassák számukra a támogatói okiratokat. Így akár heteken belül megvalósíthatják beszerzéseiket, hiszen a program lehetőséget biztosít arra, hogy a teljes támogatási összeg előlegként felvegyék.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com