NGM: 2025-ben tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége

A SZÉP-kártya egyre fontosabb szerepet kap a magyar háztartások pénzügyi életében, népszerűsége pedig tavaly tovább növekedett, ezzel hozzájárul a hazai turizmus és vendéglátóipar fejlődéséhez is. 2024-ben a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 454,4 milliárd forintot, a kártyatulajdonosok pedig összesen 432 milliárd forintot használtak fel a kártyáikról - összegezte pénteken kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A minisztérium kiemelte: a SZÉP-kártya népszerűsége idén tovább folytatódik, a SZÉP-kártya feltöltések összértéke januárban meghaladta a 16 milliárd forintot, ami a 2024 azonos időszakában feltöltött összegnél 35,6 százalékkal volt több.

A kártyabirtokosok közel 31 milliárd forintot használtak fel januárban SZÉP-kártyáikról, ami a 2024. januári adatokhoz képest jelentősen, 20,8 százalékkal nőtt.

A SZÉP-kártya 2025-ben is támogatja a családok gondtalan pihenését. Januárban a családok a Balaton térségében költöttek a legtöbbet SZÉP-kártyáikról, ahol ez az összeg a magyarok januári hazai szálláshelyi költésének 12 százalékát tette ki. Emlékeztettek arra, hogy a turizmus 2024-ben rekordévet zárt, amihez a SZÉP-kártya is jelentős mértékben hozzájárult. A családok bizalma fokozatosan erősödik, és egyre többen engedhetik meg maguknak a kikapcsolódást.

A kormány a családokat a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, így a pihenni vágyó családok egyre többször választják a belföldi utazást, ezzel is biztosítva a hazai turizmus erősödését, a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.

A 2024. évi feltöltések összege elérte a 454,4 milliárd forintot, ami 2,1 százalékkal haladta meg az előző évben feltöltött összeget. A kártyabirtokosok összesen 432 milliárd forintot költöttek a kártyáikról, így a költések 9,3 százalékkal haladták meg a megelőző évi felhasználást. A feltöltött és a felhasznált összegen kívül a kártyabirtokosok száma is dinamikusan emelkedett, a kártyabirtokosok száma 2024. december 31-én mintegy 2,8 millió volt, számuk közel 2 százalékkal nőtt az előző évhez képest - összegezte az NGM.

2025-ben a SZÉP-kártya felhasználásának köre tovább bővül, ezzel is új lehetőséget nyitva a családok előtt, így a turisztikai szálláshelyeken és vendéglátóhelyeken kívül, a kártyára érkező juttatások 50 százaléka lakásfelújítási célokra is felhasználható - emlékeztetett az NGM.

A kormány ezzel a lépéssel újabb lehetőséget biztosít a családok számára, hogy könnyebben valósíthassák meg lakáscélú terveiket. A családok igényeit figyelembe véve a kormány dolgozik rajta, hogy a SZÉP-kártya a jövőben ne csak fizikai formában, hanem digitális formában is elérhető legyen, ezzel megkönnyítve a források felhasználását - jelezte végezetül az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com