NGM: 51 hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom

A KSH csütörtökön közzétett részletes adatai szerint szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Mindkét adat 0,2 százalékponttal magasabb a november 7-én közölt első becslésnél. Marczinkó Zoltán három részterületet emelt ki, amelyek jelentősen hozzájárultak a nem élelmiszer-kiskereskedelem növekedéséhez, ezek a ruházati cikkek és lábbelik 13 százalékos növekedése, az iparcikkek 17 százalékos, és a számítástechnikai eszközök esetében pedig 13 százalékos növekedést mértek. Kitért arra, hogy az élelmiszer-kereskedelem teszi ki a kiskereskedelmi forgalom legnagyobb részét, közel 50 százalékát.



Idén szeptemberben a teljes, 900 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalmon belül 3,5 százalékkal nőtt az élelmiszerek forgalma, ami jelentősnek számít. Ebben a termékkörben túl nagy növekedésre nem lehet számítani, mivel sokkal többet nem fogyasztanak az emberek, esetleg jobb minőségű, hazai termékeket - fűzte hozzá. Az NGM közleményében kiemelte: az ágazat 51 hónapja tartó erősödését az áfacsökkentések és a foglalkoztatás növekedése mellett a hatéves bérmegállapodás eredményeként megvalósuló nagymértékű reálbéremelkedés is támogatja. A kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően a következő időszakban is folytatódhat a bérek növekedése.

Az adatok szerit 2010 januárjához képest 23,9 százalékkal magasabb Magyarországon a kiskereskedelem forgalma, megelőzve ezzel az EU kiskereskedelmi forgalmának 11,8 százalékos átlagát - írták

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com