NGM: a "150 új gyár" program segíti az ipari termelés helyreállását

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,1 százalékkal nagyobb volt a 2025. februárinál - idézte a legfrissebb adatokat csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártás bővült 2024 azonos időszakához képest - írta a minisztérium.

Az NGM szerint a hazai ipar teljesítményét továbbra is negatív külső tényezők húzzák vissza.

"Külpiacaink gyengélkedése, különösen Németország elhúzódó válsága korlátozza az exportvezérelt magyar gazdaság, így az ipar teljesítményét is" - hangsúlyozták.

Az NGM hozzátette: "az Európai Unió hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, miközben az összes rendelkezésre álló pénzt Ukrajnának adja. A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy e negatív tényezők mellett is a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érje el. Ennek érdekében a kormány meghirdette a "100 új gyár" programot, amit 150-re emelt, ezzel is biztosítva a hazai ipar fellendülését és a beruházási aktivitás erősítését" - hangsúlyozta.

A program jelentős szerepet játszik a gazdaság teljesítményének növelésében, miközben támogatja a hazai vállalkozásokat és a munkahelyteremtést is. Mindemellett Németország 500 milliárd eurós infrastrukturális beruházási programja, valamint az ország költségvetési enyhítése növekvő külső keresletet eredményezhet a magyar gazdaság számára.

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a kormány a 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv keretében kiemelten támogatja a hazai mikro, kis- és középvállalkozásokat. A Demján Sándor Program 1400 milliárd forintnyi forrással, ezen belül vissza nem térítendő támogatásokkal, kedvezményes hitelekkel és egy 100 milliárdos tőkeprogrammal segíti a magyar kkv-k termelékenységének javulását, ezzel is hozzájárulva a hazai ipar erősítéséhez.

A beruházások számának növelése érdekében a kormány a program keretében elindította az "1+1 beruházás-ösztönző" programot, amelynek keretében összesen 50 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrással járul hozzá a hazai kkv-k beruházásainak megvalósításához.

A program első értékelési ütemében 300 vállalat számára közel 28 milliárd forint kerül kiosztásra. "Elsőként az ország legkevésbé fejlett régióiban (Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl) működő vállalkozásokat támogatjuk, hiszen nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon" - fogalmazott az NGM.

A magyarországi ipar számára a külső piacok helyreállása mellett az olyan nagyszabású beruházások hozhatnak új lendületet, mint a CATL, a BYD, a BMW, a SEMCORP és az EcoPro gyártókapacitásainak bővítése. Továbbá a hazai ipart támogatja az erősödő belső kereslet és a belgazdaságban megfigyelhető pozitív trendek: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.

A reálbérek 1,5 éve dinamikusan emelkednek, a családok bizalma folyamatosan erősödik, és a hazai turizmus a 2024-es rekordteljesítményét követően 2025-ben újabb rekordévet zárhat - olvasható az NGM közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com