NGM: a 2024-es rekordévet követően 2025-ben is hasít a turizmus, januárban 18 százalékkal több vendég érkezett a hazai szálláshelyekre

A hazai turizmus lendületesen kezdte az évet: 2025 januárjában országszerte több mint 1 millió vendég érkezett a szálláshelyekre, ami 18 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest - emelte ki a friss idegenforgalmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Hangsúlyozták: a főváros 28 százalékkal több turistát fogadott, emellett valamennyi turisztikai térség növelte vendégforgalmát, miközben a vendégéjszakák száma megközelítette a 2,3 milliót, mintegy 9 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi eredményt.

Az NGM várakozása szerint a turizmus idén is a gazdaság egyik hajtómotorja lehet. A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján 2025 januárjában a hazai szálláshelyekre 1 millió vendég érkezett, így a vendégforgalom 18 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

A családok erősödő bizalmának és növekvő jövedelmének köszönhetően a belföldi vendégek száma meghaladta a 470 ezret, ami 7 százalékos emelkedést jelent az előző év januárjához képest - jelezték. Külföldről 541 ezer vendég érkezett, számuk 29 százalékkal múlta felül a 2024. januári adatot.

Januárban közel 2,3 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ez mintegy 9 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A hazai vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 1 millióra emelkedett, míg a külföldiekhez köthető vendégéjszakák száma mintegy 16 százalékos növekedéssel csaknem elérte az 1,3 milliót.

Az NGM elemzése méltatta, hogy a vendégforgalom nemcsak Budapesten és országosan, hanem valamennyi turisztikai térségben emelkedett. A legnagyobb mértékű növekedést Gyula és térsége mutatta, ahol a külföldi vendégek száma másfélszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A legforgalmasabb turisztikai térség, a Balaton is kimagasló eredményeket ért el: a vendégforgalom 13 százalékkal bővült. A Balaton térsége egész évben vonzó és népszerű úti cél, amit a magyar vendégek növekvő érdeklődése és bizalma is igazol.

A forgalom növekedésével együtt a szálláshelyi bevételek is dinamikusan bővültek: a szálláshelyek országszerte közel 61,5 milliárd forint bevételt realizáltak, ami közel 21 százalékkal haladja meg az előző év januári szintet - hangsúlyozta az NGM. Vidéken a bevételek 16 százalékkal nőttek, megközelítve a 34 milliárd forintot - fűzték hozzá.

A tárca szerint a 2025-ös év lendületes indulása jelzi, hogy a hazai turizmus a 2024-es rekordévet követően tovább erősödik. A vendégforgalom és a bevételek dinamikus növekedése bizonyítja, hogy Magyarország továbbra is vonzó úticél mind a belföldi, mind a külföldi vendégek számára.

Az NGM rámutatott: a turizmus stratégiai fontosságú ágazatként a magyar gazdaság egyik alappillére, amely mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja, és a tavalyi kimagasló eredményeket figyelembe véve az ország egyik legfőbb gazdasági hajtóerejévé vált. A januári adatok alapján minden esély megvan arra, hogy 2025 a tavalyi év sikereit is túlszárnyalja, tovább erősítve az ágazat gazdasági szerepét és hozzájárulását Magyarország fejlődéséhez - olvasható a tárca közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com