NGM: a családok és a kkv-k kerülnek a gazdaságpolitika fókuszába - megtartotta idei első őszi ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma

Kedden tartotta idei első őszi, összességében pedig hatodik ülését a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fóruma, amely 2023. januári megalakulása óta - a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett - a kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testületeként működik - jelentette be közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége, az AmCham Hungary és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara alkotta Fórumon a tagok áttekintették a gazdaság aktuális helyzetét, kiemelt figyelemmel a magyar gazdaság teljesítményére, versenyképességére illetve a fogyasztásra ható hazai és nemzetközi folyamatokra.


Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kiemelte, az új gazdaságpolitika fókuszában az áll, hogy 2025-ben 3-5 százalék közötti sávba emelkedjen a GDP bővülése.

A miniszter arra kérte a gazdasági kamarákat, hogy vegyenek részt a hazai kkv-k megerősítésében és a kkv-kat célzó akcióterv kidolgozásában, amely dinamizálja és magasabb növekedési pályára állítja a nemzetgazdaságot.


A közlemény felsorolta az akcióterv keretében megvalósítható programokat, mint a Széchényi Kártya Program kedvezőbbé tétele, a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram, a kkv-k exportját élénkítő új hitelprogram, a kkv-k "kifektetéseit" - külföldi beruházásait - támogató hitel és tőkeprogram, a kkv-k beruházásait célzottan támogató „1+1"Program, a kkv-k digitalizációs csomagja -, amelynek célja, hogy minden kkv saját honlappal és email elérhetőséggel rendelkezzék, mert e nélkül egy versenyképes vállalkozás ma már gyakorlatilag nem létezhet, a vállalkozásfejlesztési uniós program, valamint a vállalati elektromosautó-támogatási program.


A nemzetgazdasági miniszter ezek mellett kiemelte, hogy a kkv-kra vonatkozóan is fel kell építeni egy olyan célzott beruházás-támogató rendszert, mint a nagyberuházásokat támogató Egyedi Kormánydöntés (EKD). Az egyeztetésen a fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy 2027-re reális célkitűzés lehet a minimálbér szintjének felemelése a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára. Ennek érdekében a következő három évben nagyságrendileg évi 11-12 százalékos minimálbér-emelés várható átlagosan.


Nagy Márton megköszönte a kamarák folyamatos partnerségét, illetve a konstruktív párbeszédet, hiszen a kamarák képviselői javaslataikkal, visszajelzéseikkel eddig is aktívan segítették a kormány munkáját. A miniszter az akcióterv sikeres végrehajtása érdekében arra kérte a kamarák vezetőit, hogy segítsék a program megismerését és bemutatását is annak érdekében, hogy az akcióterv minél több vállalkozáshoz eljusson. Ennek a felelőse a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről az új kkv államtitkár lesz - emelte ki közleményében az NGM.


Nagy Márton hozzátette, a növekedés alapjai erősek, hiszen a magyar gazdaság fundamentumai stabilak: az infláció idei mélypontjára süllyedt és tartósan alacsony szinten van, miközben a reálbérek tavaly szeptember óta tartó közel 10 százalékos növekedésének és az óvatossági motívum fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása.


Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom hét hónapja tartó folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az idei év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest - idézte a miniszter véleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com