NGM: a kisgyermekes szülőket alkalmazó cégek több mint fele nem vesz igénybe adókedvezményt

Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint.ngmA szaktárca az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kifejtette: 2016 első négy hónapjában 38 ezer kisgyermekes munkavállaló vett részt a Munkahelyvédelmi Akcióban, ami csak a jogosultak 40 százaléka.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában mindezt azzal indokolta, hogy a munkaadók gyakran nem tudnak a kedvezményről, a bérszámfejtők pedig - ha nem jelzik nekik - arról nem értesülnek, ki után lehet igénybe venni. Elmondta azt is, hogy a munkahelyvédelmi akció hatására, 2014-ben és 2015-ben 15 ezerrel nőtt a 6 évnél kisebb gyermekeket nevelő foglalkoztatottak száma.

Az NGM közleményében emlékeztetett: anyasági ellátásban (gyes, gyed, gyet) részesülő vagy részesült szülőt alkalmazó vállalatoknak jelentős adókedvezmény jár. A foglalkoztatás első két évében 28 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 14 500 forintot spórolhatnak havonta.

A kedvezmény igénybevételéhez csak egy igazolás kell, amelyet a munkavállaló kérelmére az ellátást folyósító szerv állít ki. Tekintettel arra, hogy az ellátás folyósításának megszűnését követő 45. hónapig (három-vagy többgyermekeseknél akár 5 évig) jár a kedvezmény, így nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is igénybe lehet venni a kedvezményt - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com