NGM: a kiskereskedelem árvíz miatti átmeneti lassulása után további gyorsulás várható

A kiskereskedelem árvíz miatti átmeneti lassulása után további gyorsulás várható. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 szeptemberében éves alapon a forgalom 1,7 százalékkal bővült. Az éves alapú növekedés lassulása, illetve a kiskereskedelmi forgalom előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal történt mérséklődése egyértelműen átmeneti jelenség, amelyet nagyrészt az árvíz, illetve annak kereskedelemre gyakorolt hatása okozott - emelte ki a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Felidézték: azonos folyamatok játszódtak le a hasonlóan súlyos, 2013-as árvíz idején is.

Akkor a kiskereskedelmi forgalom az árvíz hónapjában 0,9 százalékkal esett vissza éves összevetésben, majd azt követően már erős növekedést mutatott. A minisztérium szerint mindezek alapján megállapítható, hogy a fogyasztói viselkedés szeptemberben sem változott meg, a belső konjunktúra helyreállt.

Az online pénztárgépek adatai októberben ismét hasonlóan erős forgalmat mutatnak, mint augusztusban, így az árvíz okozta átmeneti mérséklődést követően a kiskereskedelmi forgalom bővülési üteme visszaállhat a korábbi hónapok kedvező szintjére - hangsúlyozta az NGM. Az áruk és szolgáltatások fogyasztása a magyar gazdasági növekedés legfontosabb támasza marad. Az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom összesen 2,7 százalékkal bővült, az év hátralevő részében pedig további gyorsulás várható, ezzel a fogyasztás egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt. Ez már idén is érezhető a gazdaságban, de jövőre még erőteljesebben fejti ki hatásait.

A belső konjunktúra helyreállása mellett azonban a külső kereslet továbbra is kihívásokkal áll szemben, különösképpen a német gazdaság válsága miatt. Az NGM arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulását továbbra is erőteljesen támogatja a reálbérek már egy éve tartó erőteljes növekedése, amely augusztusban 9,4 százalékot ért el, továbbá az infláció sikeres visszaszorítása, amely szeptemberben 3 százalékon stabilizálódott.

A kormány elkötelezett a kiskereskedelmi szektor tisztességes versenyének fenntartása és fokozása mellett, amit rendszeres fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkel és az online árfigyelő rendszer működtetésével támogat - írta az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com