NGM: a kormány a Széchenyi Mikrohitel MAX+ keretében magasabb hitelösszeggel és szélesebb felhasználási lehetőségekkel támogatja a hazai kkv-k növekedését

A kormány mindent megtesz a hazai mikro, kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, termelékenységük növelése és méretugrásuk elősegítése érdekében. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ hiteltermék üzletszabályzatát - jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A közleményben Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta: "a kormány célja, hogy még rugalmasabb és magasabb összegű finanszírozást biztosítson a hazai mikro- és kisvállalkozások számára, amely megkönnyíti tervezett beruházásaik megvalósítását, teljesítményük növelését, valamint a munkahelyek megtartását."

Az elmúlt hetekben a Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan egyeztetett a KAVOSZ, a VáFisz és az MFB szakértőivel.

Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek, a korábbi 100 millió forintról 140 millió forintra növelték a maximálisan igényelhető hitelösszeget. A kormány azonban itt nem állt meg: az ügyfél- és cégcsoport szintű limitet is megemelték, előbbit 150 millió forintról 200 millió forintra, utóbbit pedig 200 millió forintról 300 millió forintra. A hitelcélokra vonatkozó egyes feltételeket is rugalmasabbá tették. Sokak számára kedvező változás az is, hogy a vállalkozásoknak a jövőben lehetőségük lesz egy legfeljebb 20 százalékos emelt összegű utolsó tőketörlesztő részlet igénylésére.

Az NGM közleményében Balog Ádám a KAVOSZ Zrt. elnöke kiemelte: "fontos, hogy a Széchenyi Kártya Programon belül a mikrohitel konstrukciókat is erősítsük, annak érdekében, hogy a legkisebb vállalkozások is stabil és kedvező finanszírozási forráshoz juthassanak. Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Mikrohitel Konstrukció, melynek révén magasabb keretösszeggel, szélesebb felhasználási lehetőségekkel és rugalmasabb törlesztési feltételekkel támogatjuk a hazai mikro- és kisvállalkozások fejlődését."

A Széchenyi Mikrohitel Max+ elindulása óta eltelt majdnem 3 évben (2023. január 1 - 2025. szeptember 30.) 2300 szerződéssel, több mint 110 milliárd forint kedvezményes mikrohitelhez jutottak a magyarországi vállalkozások. A feltételrendszer módosítása lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a számukra legfontosabb beruházásokat könnyebben, kiszámíthatóbban és fenntartható módon valósíthassák meg - jegyezte meg az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com