NGM: a kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett, augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés garantálja a magyar gazdaság, a családok és a nyugdíjasok védelmét - szögezte le az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről hétfőn kiadott gyorstájékoztatójának bevezetőjében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A jelentésben kiemelték, a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: hiánynak évről évre csökkennie kell és az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. A harmadik szabály kimondja, hogy nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá, a negyedik szerint pedig az elsődleges egyenlegnek nullaközeli szinten kell maradnia.

Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3025,5 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Ez az egész éves várható 4774,0 milliárd forint pénzforgalmi hiány 63,4 százaléka, ami azt jelenti, hogy az időarányosnál (66,6 százalék) kedvezőbb az éves hiány eddigi teljesülése - hangsúlyozta a minisztérium.

A központi alrendszer hiányán belül a központi költségvetés 3012,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 109,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 122,6 milliárd forintos hiányt mutattak.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 8,7 százalékkal magasabban alakultak. Ezen belül a fogyasztáshoz kapcsolódó adók megközelítőleg 10 százalékkal emelkedtek.

Kamatkiadásokra augusztus végéig 2928,3 milliárd forint kifizetése történt meg, ami 514,5 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ezt egyes lejáratok eltérő kamatfizetési időpontja, valamint az államadósság eltérő szerkezete okozza - jegyzete meg az NGM. Az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatásokra fordított, összesen 1654,5 milliárd forint kifizetés 172,8 milliárd forinttal több az előző év azonos időszakánál.

Meghaladták a tavalyi összeget a nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások is. Augusztus végéig - a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt - nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 4954,6 milliárd forint, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1969,5 milliárd forint kifizetése történt meg. Augusztusban, egy hónap alatt, a központi alrendszer 239,1 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 414,3 milliárd forintos hiánnyal.

A múlt hónapban a költségvetés uniós programokhoz kapcsolódó bevételei 311,3 milliárd forinttal, 436,8 milliárd forintra emelkedtek. Ez legnagyobb részt annak köszönhető, hogy az Európai Bizottság átutalta a pedagógusbér-emelés kapcsán kitűzött mérföldkövek teljesítéséhez kapcsolódó, mintegy 587 millió eurónyi forrást, valamint visszatérítette a KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési intézkedések 2025. második negyedévi kiadásainak uniós részét (131 millió euró).

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra, ami meghaladja a GDP 1,1 százalékát - jegyezte meg végül az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com