NGM: a kormány újabb fél évig védi a családokat a kamatstoppal

A Magyar Közlönyben megjelent a kamatstop meghosszabbításáról szóló jogszabály. A kormány megvédi a családokat – nyilatkozta az MTI-nek Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője.A kamatstop 291 ezer szerződés esetében nyújt védelmet a családok számára, őket a kormány a jövőben is meg fogja védeni, ugyanis a kamatstopot 2025.

június 30-ig meghosszabbította.

Ez azt jelenti, hogy a kamat a következő fél évben sem emelkedhet, amellyel 20 milliárd forint marad az emberek zsebében. A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője emlékeztetett, a kormány a kamatstop 2022. januári bevezetése óta már 300 milliárd forintnyi kamatteher megfizetésétől óvta meg a családokat.
Továbbá Palóc André rámutatott, a kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének egyik legfontosabb pillére a megfizethető lakhatás biztosítása.

Ennek értelmében a családokat támogató intézkedések köre új elemekkel bővül, így a kamatstop mellett többek között jövőre, saját döntés alapján, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások is felhasználhatók lakhatási célra, valamint havonta 150 ezer forintos béren kívüli juttatásban részesülhetnek a fiatalok lakástörlesztőjük vagy albérleti díjuk megfizetésére.

Az NGM szóvivője végezetül aláhúzta, az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv intézkedései és a kamatstop meghosszabbítása megvédi a magyar családokat és széleskörűen segíti a megfizethető lakhatást és a otthonteremtést.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com