NGM: a magyar gazdasági növekedésbe forgatunk minden fejlesztési forrást
A kormány idei legfontosabb célja, hogy újraindítsa a gazdasági növekedést ezáltal a vállalkozások és a családok is tovább erősödjenek - hangsúlyozta csütörtöki közleményében a Nemzetgazadási Minisztérium (NGM).A kormány a háború és a brüsszeli elhibázott szankciók miatti inflációt már leszorította, megvédte a munkahelyeket és folytatja a béremeléseket, a gazdaságot pedig újra növekedési pályára állítja. A Nemzetgazdasági Minisztérium azon dolgozik, hogy a növekedés érdekében a 910 milliárd forintos uniós gazdaságfejlesztési források is a lehető leghamarabb a gazdaságba kerüljenek, ezért a már zajló pályázatokon túl több új vállalkozásfejlesztési programot is meg fog nyitni a közeljövőben.
Az Európai Unió pénzügyi támogatásával megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz vállalkozásfejlesztést és a munkaerőpiaci aktivitás növelését szolgáló forrásai 910 milliárd forintot tesznek ki. A munkaerőpiaci aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését és a munkakörülmények javítását 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás (Európai Szociális Alap+) segítheti. A rendelkezésre álló forrásokból az elmúlt időszakban már összesen 272 milliárd forintnyi nyílt meg a pályázók előtt - hangsúlyozta az NGM.
Részletezték: ebből mintegy 197 milliárd forint a teljes kerete az április 15-én elindult Ifjúsági Garancia programnak (GINOP Plusz 4.1.1.), ami azoknak a fiataloknak az elhelyezkedését segíti, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak. A következő tétel, hogy folyamatban van az 5 milliárd forint kerettel rendelkező kkv-k kapacitásbővítését támogató felhívásra (GINOP Plusz 3.2.4.) beérkezett pályázatok elbírálása, ami a négy leghátrányosabb helyzetű régióban segíti a vállalkozások alkalmazkodását a digitális és zöld átálláshoz.
Könnyített feltételekkel újra igényelhető a munkavállalók képzéséhez nyújtott támogatás (GINOP Plusz 3.2.1.) harmadik szakasza. A pályázat teljes kerete 70 milliárd forint - sorolta az NGM. Kiemelték: a vállalkozások fejlesztését a GINOP Plusz programon keresztül a kormány 450 milliárd forinttal támogatja. Ebből a forrásból 2024 április 30-tól az MFB pontokon a KKV Technológia Plusz Hitelprogram elérhetővé válik, amelynek keretösszege 155 milliárd forint.
A program 0 százalékos hitellel támogatja a kkv-k azon beruházásait, amelyek esetében a vállalkozások rövid- és középtávon bevételt termelő, megtérülő technológiákba fektetnének be, azonban a tőke- és hitelpiaci feltételek jelenleg akadályozzák a finanszírozást. A hitel Budapest kivételével az ország egész területén felhasználható, az igényelhető hitelösszeg mértéke pedig 10 millió és 100 millió forint között lesz - írta az NGM.
A gazdasági növekedés újraindítása érdekében összességében tehát már 427 milliárd forintnyi uniós forrás meghirdetése megtörtént a GINOP Plusz vállalkozásfejlesztést és a munkaerőpiaci aktivitás növelését szolgáló prioritásai keretében - összegezte az NGM, és hozzátette: a közeljövőben pedig további új lehetőségek nyílnak meg a pályázók, a gazdasági szereplők előtt.
Várhatóan május közepén jelenik meg a 30 év feletti álláskeresők elhelyezkedését segítő pályázat (GINOP Plusz 3.1.1.) összesen mintegy 150 milliárd forint forrásból, emellett a harmadik negyedévben hirdetik meg a vállalkozások beruházásait előmozdító további, rendkívül kedvezményes hitelprogramot - jelezte az NGM.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások