NGM: a márciusi átmeneti megtorpanást követően áprilisban 5-6 százalékkal bővül a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek hátterében a húsvéthatás áll, vagyis, hogy 2024-ben a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült - állapította meg a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A Nemzetgazdasági Minisztérium az online pénztárgépek adatai alapján az év eddigi legdinamikusabb növekedésére számít áprilisban, akár 5-6 százalék fölötti szinttel. A két hónapot tehát együttesen kell vizsgálni, amely alapján továbbra is egyértelmű a kiskereskedelmi forgalom bővülése, amelyet a kormány árcsökkentő intézkedései és a lakossági bizalom erősödése is támogat - írták a közleményben.

Az elemzés idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) naptárhatástól megtisztított adatait, amelyek alapján 2025 márciusában az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,2 százalék, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,9 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5 százalékkal maradt el az előző havitól.

"Ez csupán átmeneti megtorpanásnak tekinthető, amely a húsvéthatásból fakadt" - hangsúlyozta ismételten az NGM. A húsvét különösen jelentős hatást gyakorol a magyar háztartások vásárlási szokásaira, az ünnepet megelőző 1-2 hétben jelentősen növekszik a háztartások fogyasztása az élelmiszer és az élelmiszer jellegű termékekből. 2024-ben a húsvét március végére esett, míg idén április második felére, így a húsvéti nagybevásárlások hatása idén teljes egészében áprilisban érvényesült.

A Nemzetgazdasági Minisztérium - az online pénztárgépek adatai alapján - az idei év eddigi legdinamikusabb bővülésére számít áprilisban, akár 5-6 százalék fölötti szinttel, amellyel ismét növekedési pályára áll a kiskereskedelmi forgalom. A márciusi és áprilisi adatokat ezért együttesen célszerű értelmezni, ami rávilágít arra, hogy a kormány árcsökkentő intézkedései és az erősödő lakossági bizalom hatására a kiskereskedelmi forgalom továbbra is növekszik.

2025. január-márciusban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelem forgalmának volumene 2,7 százalékkal emelkedett. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 3 százalékkal, a nem élelmiszer kiskereskedelemben 5,6 százalékkal nőtt az értékesítés volumene - idézte a statisztikai jelentést az NGM.

A forgalom bővülését több tényező is támogatja: kimagasló a foglalkoztatottság, több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. 2010-hez képest az átlagbér több mint háromszorosára a minimálbér pedig négyszeresére emelkedett, ráadásul 1,5 éve folyamatosan nőnek a reálbérek, ami jelentős többletfogyasztási potenciált biztosít a háztartások számára.

Mint kiemelték, ezen túlmenően a lakossági állampapírok magas kamatai is hozzájárulnak a háztartások vásárlóerejének növekedéséhez. Mindezek hatására a magyar családok egyre bátrabban költenek utazásra is, amit a belföldi turizmus élénkülése és a kiutazások számának emelkedése is alátámaszt - fűzte hozzá az NGM.

A kormány által bevezetett árcsökkentő intézkedések érdemben hozzájárulnak a lakossági fogyasztás dinamikus bővüléséhez és a magyar családok mindennapi kiadásainak érdemi csökkentéséhez. A márciusban elindított árréscsökkentés eredményeként 905 termék átlagosan 19,3 százalékkal olcsóbban érhető el, ami jelentős könnyebbséget jelent a háztartások számára.

Emlékeztettek arra is, hogy a banki szektor és a telekommunikációs szolgáltatók teljesítették az önkéntes árkorlátozási elvárásokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium jelenleg azt vizsgálja, hogy az élelmiszereken túl mely további nem élelmiszer jellegű termékcsoportokra célszerű kiterjeszteni az intézkedést. A cél az, hogy az áremelkedések elleni fellépés mellett tartósan támogassák a családokat, és elősegítsék a belső kereslet élénkülését.

Az NGM véleménye szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a kiskereskedelmi forgalom a következő hónapokban ismét látványos ütemben növekedjen. A kormány célja, hogy az árak letörésén és a fogyasztás bővülésén keresztül a gazdaság növekedése is újabb lendületet vegyen. "De itt nem állunk meg, a kormány azon dolgozik, hogy a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érje el" - hangsúlyozta az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com