NGM: a Mercedes-Benz közel 600 millió forint értékű fejlesztést valósít meg Magyarországon

A Mercedes-Benz közel 600 millió forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően a tárca MTI-nek eljuttatott közleménye szerint.

A cég ezenkívül jelentős szerepet vállal a magyarországi buszgyártás megerősítésében, illetve az elektromos autók magyarországi elterjesztésében - tették hozzá.

Hartmut-Schick-Daimler-Buses-Chef-fotoshowBigImage-9e9c9ba8-202427

A közlemény szerint Varga Mihály a találkozó után úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a világ egyik legsikeresebb autógyártó cége hosszú távú partnerként tekint Magyarországra.

A közleményben felidézték, hogy Kecskeméten egymilliárd eurós (313 milliárd forintos) beruházásból épül meg a Mercedes új gyára, amely 2500 embernek ad munkát, 185 milliárd forintból új generációs kompakt autók gyártásával bővítik a jelenlegi üzem tevékenységét. Közel 80 milliárd forintos fejlesztés eredményeként pedig új karosszériagyártó egységet, illetve 4 milliárd forintból logisztikai bázist is építenek.

A tárcavezető szerint azt, hogy a Mercedes hosszútávra tervez, az is jelzi, hogy bérlakás-programot indított és bekapcsolódott a magyarországi duális képzésbe, illetve kutatás-fejlesztésbe.

Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar kormány jelentős energetikai és úthálózati fejlesztéseket indít Kecskeméten és térségében a Mercedes-gyár zavartalan energiaellátásának biztosítása, illetve az üzem és az M5-ös autópálya összeköttetésének további javítása céljából.

Arról is beszámoltak, hogy a Daimler és Magyarország az oktatási és kutatási együttműködést is még szorosabbra fűzi, ehhez jó alapot teremt, hogy a kabinet a 2014-2020-as időszakban megduplázta a kutatás-fejlesztésre fordítandó forrásokat.

A közlemény szerint a tárcavezető példaértékűnek nevezte az ITK Holding Zrt. és az EvoBus Hungária Kft. nemrég bejelentett együttműködését, amelynek eredményeként Mercedes alvázakra szerelnek magyar fejlesztésű elővárosi és helyközi autóbuszokat Debrecenben.

A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 2,8 milliárd euró után. A vállalat adózott eredménye 65,8 millió euró volt 2015-ben a 2014-es 63,8 millió euró után.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com