NGM: a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése 6 milliárd forintot hagyhat a mezőgazdasági foglalkoztatóknál

A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban 30-35 ezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál - fejtette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombat reggel.ngmPankucsi Zoltán felidézte, hogy a 2013-ban indított akció során a munkahelyek megtartása és újak létrehozása érdekében munkáltatói járulékkedvezményeket kapnak azok a foglalkoztatók, akik 25 év alatti vagy 55 év feletti munkavállalót alkalmaznak, ahogy azok is, akik szakképzés nélkülieket, kismamákat, pályakezdőket, tartós álláskeresőket foglalkoztatnak.

A kedvezményeket a kormány a tervek szerint július elsejétől kiterjeszti a 25-55 év közötti munkavállalókat foglalkoztatókra a mezőgazdaságban. Vonatkozik ez a növénytermesztésben, állattenyésztésben, de a mezőgazdasági gépszerelésben foglalkoztatókra is - tette hozzá.

Pankucsi Zoltán hangsúlyozta, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv egyre népszerűbb a foglalkoztatók körében. Míg az intézkedések az indulás évében több mint 93 milliárd forintot hagytak a munkaadóknál, a szám 2014-ben elérte a 125 milliárd forintot, az idén az első két hónapban pedig már meghaladta a 20 milliárd forintot is - ismertette.

Pankucsi Zoltán beszámolt arról is, hogy 2013-tól 800 ezer foglalkoztatottat érintett a program, több mint 240 milliárd forintot hagyva a munkáltatóknál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com