NGM: a SZÉP-kártya a nyarat követően sem lassít, szeptemberben közel 33,2 milliárd forintot költöttek az emberek, 7 százalékkal többet, mint tavaly

Akárhogy fenyeget Brüsszel, Magyarország fenntartja a határzárat az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben, és kitart a végsőkig, mert így tudja megvédeni a fogyasztók és a gazdák érdekeit - jelentette ki az agrárminiszter az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar családok minél többször és minél többet tudjanak kikapcsolódásra fordítani. A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege közel 33,2 milliárd forintot tett ki, ami mintegy 7 százalékkal szárnyalta túl a tavaly szeptemberi felhasználást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

Hozzátették, ezáltal a SZÉP-kártya is érdemben hozzájárult ahhoz, hogy szeptemberben 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami új csúcsnak számít az év ezen hónapjában.

A kormány döntése értelmében 2025. december 1. és 2026. április 30.

között ismét lehetőség lesz hideg élelmiszer vásárlására is felhasználni a SZÉP-kártyákon lévő összegeket. Ezáltal a kormány SZÉP-kártyán keresztül a családok gondtalan pihenése és a hazai turizmus mellett a kiskereskedelmi fogalom bővülését is támogatja - emelték ki a közleményben.

2025 szeptemberében a kártyabirtokosok összesen 33,2 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyáikról, 7 százalékkal többet, mint 2024 szeptemberében. A feltöltések összértéke 3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest így, elérte a 27,4 milliárd forintot. Az év kilencedik hónapjában az elfogadóhelyek száma is tovább bővült, így a kártyabirtokosok már több mint 159 ezer helyszínen használhatják SZÉP-kártyájukat, ami 7,3 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva - ismertették.

Részletezték, hogy a legtöbb bevételt szeptemberben is a balatoni szálláshelyek köszönhették a SZÉP-kártyának, ahol a belföldi szálláshelyi költések 7 százalékát ez a fizetőeszköz biztosította. Bevételeiket legnagyobb arányban a Gyula és térsége turisztikai térségben köszönhették a szálláshelyek a SZÉP-kártyának, ahol ebben az időszakban a hazai vendégektől származó szálláshelyi bevételek 11 százalékát SZÉP-kártyával egyenlítették ki. A szálláshelyi SZÉP-kártyás költések szeptemberben Pécs-Villány térségben nőttek a legnagyobb mértékben, 15 százalékkal.

A SZÉP-kártya az idei ősz első hónapjában is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: 2025 szeptemberében több mint 1,6 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, 8,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A belföldi vendégek száma meghaladta a 781 ezret, ami a tavalyihoz képest 5,3 százalékos növekedést jelent.

A vendégéjszakák száma több mint 3,8 millió volt, ebből a belföldi vendégek közel 1,7 millió éjszakát töltöttek a szálláshelyeken. A hazai turizmus további erősítése érdekében a kormány 2,5 százalékos fix kamatozású hitelt tesz elérhetővé a turisztikai szolgáltatók számára a Kisfaludy Turisztikai Hitelközponton keresztül. A kormány célja, hogy a SZÉP-kártya minél több magyar család belföldi kikapcsolódását támogassa - írták.

Az év első kilenc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke megközelítette a 338 milliárd forintot, ez 5,4 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét. A SZÉP-kártyáról történő költések összértéke csaknem 361 milliárd forintot tett ki, ami 2024 január-szeptemberéhez képest 10,3 százalékkal volt magasabb.

Szeptember végén összesen mintegy 96,7 milliárd forint állt még rendelkezésre a kártyákon, hogy a magyar családok őszi és év végi pihenését támogassa. A kormány döntése értelmében 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyabirtokosok ismét felhasználhatják a SZÉP-kártyákon lévő összegeket hideg élelmiszer vásárlására is - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com