NGM: a SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus motorja

Tovább erősödik a SZÉP-kártya népszerűsége, ezt mutatja, hogy 2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke, amely így 12 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A feltöltések összege mellett a kártyabirtokosok és az elfogadóhelyek száma is dinamikus növekedést mutat. A felhasználók száma tavaly júniushoz képest 8 százalékkal, több mint 2,8 millióra nőtt, miközben az elfogadóhelyek száma egy év alatt 137 ezerről közel 147 ezerre bővült - ismertette az NGM.
    

A SZÉP-kártya a magyar háztartások fontos fizetőeszközeként a családok zavartalan kikapcsolódását támogatja, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet bővítésén és a fogyasztás növelésén keresztül - írták. 2024 első hat hónapjában a kártyabirtokosok összesen közel 202 milliárd forintot használtak fel, ezzel 2019-hez viszonyítva több mint két és félszeresére nőtt a SZÉP-kártyás fizetések összege - emelte ki a minisztérium elemzése.
    

2024 június végén mintegy 127 milliárd forint állt rendelkezésre a SZÉP-kártyákon, amely további potenciális bevételi forrást jelent a hazai turisztikai ágazat számára. A szeptember óta folyamatosan növekvő reálbérek hatására egyre inkább oldódik a lakosság óvatossági motívuma, ami visszatükröződik a fogyasztás, így a turisztikai fogyasztás növekedésében is. A családok - a SZÉP-kártyának is köszönhetően - nemcsak a boltokban költenek egyre többet, hanem többet is utaznak - írta az NGM.
    

A közlemény felidézte, hogy az év első öt hónapjában 13,7 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, csaknem 9 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest. Mindez összességében pozitívan hat a belföldi keresletre, így a belgazdaság teljesítményére is. A turizmus a magyar gazdaság stratégiai fontosságú húzóágazata, amely Magyarország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek biztosít megélhetést. A SZÉP-kártya jelentősen hozzájárul a belföldi turisztikai fogyasztás dinamikus bővüléséhez, ezen keresztül pedig ahhoz, hogy 2024-ben a kormány újraindítsa a gazdaságot - hangsúlyozta az NGM.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com