NGM-államtitkár: a kormány minden eszközzel segíti a magyar tőkepiac erősödését

A kormány minden eszközzel igyekszik segíteni, hogy a magyar tőkepiac ismét erőre kapjon, a banki hitelezés mellett meg kell teremteni a vállalatok alternatív finanszírozási lehetőségeit, amelyben fontos szerepet játszik a tőzsde - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten, az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen.ngmHornung Ágnes kiemelte: az elmúlt időszakban több olyan intézkedés is született, amely a tőkepiac fejlesztését szolgálta, egyebek között egyszerűsítették a társaságok papírjainak nyilvános forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokat.

Hornung Ágnes elmondta: a válság hatására szerte Európában visszaesett a tőzsdei cégek piaci kapitalizációja, Kelet-Közép-Európa, benne Magyarország különösen rosszul teljesít. Az Európai Unió ugyan az európai bankrendszer reformjával nagy ütemben haladt előre, a tőkepiacok újraszabályozása ehhez képest késett.

Az EU csupán 2015 nyarán tette közzé a tőkepiaci unióval (CMU) kapcsolatos akciótervét, ennek előrehaladását azonban személyi bizonytalanságok lassítják, egyebek mellett a Brexit is ebbe az irányba hat - ismertette Hornung Ágnes.

Az államtitkár tájékoztatása szerint Európában az értékpapírosítási szabályokat felülvizsgálták, a kockázatitőke-alapok és szociális alapok esetében most zajlik ez a folyamat, de új, alternatív finanszírozási formák megerősítésén is dolgoznak az EU-ban.

Hornung Ágnes kiemelte: Magyarországon a tőzsde szerepének javítása érdekében a vállalkozói és befektetői ismereteket is bővíteni kell, és tovább kell erősíteni az értéktőzsde pénzügyi szabályozását.

Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója arról beszélt, hogy az MKB várhatóan aktív részese lesz a tőzsde újjászületésének; az Európai Uniónak vállalták, hogy 2019 végéig bevezetik a tőzsdére a hitelintézetet.

A felkészülés a bevezetésre alapvetően befolyásolja a bank működését, a jövőben még nagyobb transzparenciát igényel a pénzintézettől - mutatott rá. Balog Ádám kiemelte: nem egészséges, hogy a hazai vállalkozások finanszírozásának mindössze 12 százalékát biztosítja a magyar tőkepiac, az Egyesült Államokban ennek aránya 69 százalék, Németországban pedig 43 százalékot ér el.

Balog Ádám úgy vélte: száz körüli a tőzsdeképes cégek száma Magyarországon, ezek egy részének tevékenységét az MKB külön tanácsadó cége is segíti. A tőzsdefejlesztés mellett a kkv-knál esedékes tulajdonosi és vezetői generációváltás is a tőzsdei bevezetések egyik mozgatórugója lehet - tette hozzá.

A vezérigazgató szerint Magyarországon a bankoknak szerepük lehet a tőzsdei forgalom növelésében, az alapkezelőik esetében a termékpalettájuk bővítésében és a befektetői ismeretek terjesztésében. Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója kifejtette: a pénzügyi válságot követően a bankszektor világméretekben talpra állt, de a 2002 és 2007 közötti aranykor nem tért vissza.

Elmondta, globálisan 4500 milliárd eurónak (az Egyesült Államokban 2600 milliárd eurónak, az EU-ban 592 milliárd eurónak) megfelelő állami tőkeinjekciót kaptak a bankok a gazdasági válság kezdete óta. A válság óta a kis- és középbankok részaránya kissé nőtt mind Európai Unióban, mind idehaza.

Hegedűs Éva kifejtette: a gazdasági sokkok és a szabályozási nyomás mellett az új, piacra lépő vállalkozások is "szorongatják" a meglévő bankokat, és a digitális működésre koncentrálva egyre több új kisebb-nagyobb hitelintézet, és úgynevezett fintech cég jelenik meg a globális nagybankok digitális bankjai mellett; részben banki tulajdonosi háttérrel, részben anélkül.

(A fintech cégek olyan, főleg start-up vállalkozások, amelyek egy-egy pénzügyi területre koncentrálva, nagyon alacsony működési költségek mellett kínálnak digitális szolgáltatásokat.) Hegedűs Éva egy nemzetközi felmérésre hivatkozva rámutatott: az amerikai és európai banki és cégvezetők többsége inkább veszélyként értékeli ezeknek az új vállalkozásoknak a színre lépését, a feltörekvő országokban viszont távlati lehetőségnek tartják megjelenésüket, ami a szolgáltatások minőségének javulását hozhatja magával.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója szerint a bankok számára is előnyt jelent majd, ha minél több tőzsdeképes cég a tőzsdén szerepel, hiszen a tőkehelyzet javítása a hitelképességet is növeli. A múlt év elejéhez képest közel 70 százalékot emelkedett a BUX, a válság kitöréséhez, 2007 őszéhez képest azonban még mindig mínuszban van.

A magyar tőzsde elmúlt másfél éves jó teljesítményében fontos szerepet játszott a gazdasági növekedés és a sérülékenység jelentős csökkenése, a magyar lakosság azonban kevésbé részesült a tőzsde eredményességéből, a lakosság a teljes pénzügyi vagyonának alig 1 százalékát tartja részvényben.

Végh Richárd kiemelte: a BÉT egy kis- és középvállalati (kkv) szekció létrehozását tervezi, kedvező lenne, ha az intézményi befektetők is növelnék az érdeklődésüket a kkv-k iránt. Emellett az állami vállalatokat szeretnék a tőzsdére vinni - mutatott rá a BÉT vezérigazgatója.

Végh Richárd szerint nagyjából 300 "gazella" cég van Magyarországon, amely bizonyos kritériumok alapján dinamikus növekedés előtt áll, és később esélye lehet a tőzsdei bevezetésre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com