NGM-államtitkár: stabil az államháztartás helyzete

Az államháztartás, a költségvetés helyzete stabil, a 2016-ra tervezett 2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány elérhető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A júliusi hiány 60 milliárd forint fölött volt, tavaly júliusban azonban meghaladta a 70 milliárd forintot, az első héthavi hiány az egész évre tervezett deficit 61 százaléka, jóval kedvezőbb, mint a megelőző 10 évben - hangsúlyozta.

ngm

Megjegyezte, hogy a kedvező reálgazdasági adatok határozták meg a költségvetés stabilitását, a munkanélküliségi ráta folyamatosan csökken, a foglalkoztatottak száma nő, stabilan 4,3 milliónál magasabb, a reálbérek pedig emelkednek. Ennek köszönhetően a költségvetés foglalkoztatáshoz kapcsoló bevételei, illetve a fogyasztáshoz kapcsolódó bevételek is emelkednek - mondta.

Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy a költségvetés tavalyinál kedvezőbben alakuló bevételi oldala és a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás eredményeként az államháztartás helyzete stabil.

Kiemelte: a kormány gazdaságfehérítő intézkedései tavaly jelentős bevételt generáltak, ezzel az összeggel kalkuláltak az idei költségvetésben is.

A kormány folytatja a gazdaság fehérítését, ezért módosult az ekáer eddigi szabályozása, és szélesítik az online pénztárgépek rendszerét is, az ezekből fakadó többletbevételek pedig további beruházások vagy béremelések forrásai lehetnek - mutatott rá Banai Péter Benő.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com