NGM: átlátható módon kell szabályozni a fintech fejlesztéseket

A digitalizáció a 21. század nagy kihívása, az innovatív, digitális pénzügyi megoldások hamarosan a mindennapok részét képezik, ezért a szabályozásban is fel kell készülni arra, hogy a fintech fejlesztések minél átláthatóbbak legyenek - fejtette ki Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, Budapesten egy konferencián.Balogh László a HG Media fintech vállalkozásokról tartott szakmai rendezvényén elmondta: a KPMG nemzetközi tanácsadó cég egyik felmérése alapján az elmúlt 2 évben csak Európában 13 milliárd dollárt fektettek be az induló, úgynevezett fintech cégekbe.

A PwC becslése alapján a következő 3-5 éven belül a fintech iparágba történő beruházások összértéke globálisan meghaladhatja a 150 milliárd dollárt - ismertette a helyettes államtitkár.

Az innovatív pénzügyi cégek jellemzően a B2B szegmensre, a vállalkozások egymás közötti üzleti forgalmára koncentrálnak, de egyre nő az olyan cégek száma is, amelyek a lakossági ügyfeleket célozzák meg - tette hozzá. A helyettes államtitkár elmondta: a fintech cégek tevékenysége számos kockázattal jár együtt, ezért ezen a területen is felelős jogalkotásra van szükség a fogyasztóvédelmi, pénzmosási és az adatvédelmi szabályok betartása mellett.


Kiemelte: napjainkban még igen nehéz azt megoldani, hogy a fintech cégek szolgáltatásai terén a biztonság maximális legyen, de egyúttal az innovációt is támogassuk. Az innováció segítése, a versenyképesség javítása kiemelt kormányzati szándék, de a pénzügyi tudatosság erősítése is fontos - mutatott rá Balogh László.


Úgy vélte, a lakosság pénzügyi ismereteit bővíteni kell, és arra kell ösztönözni, hogy tudatosan, megfontoltan vegye igénybe a fintech cégek olcsó, de még nagyon új pénzügyi szolgáltatásait. A kormány azt szeretné elérni a készülő nemzeti pénzügyi stratégiával, hogy a lakosság megfelelő pénzügyi szakértelemmel rendelkezzen, mert ez végső soron hozzájárul a pénzügyi intézményrendszer stabil, egészséges működéséhez és az ország versenyképességének javításához.


Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára elmondta: az e-kereskedelem egyre bővül, ez a terület is számos veszélyt rejt magában, egy fogyasztóvédelmi felmérés alapján a megkérdezett személyek mintegy 60 százaléka azt szeretné elérni, hogy a jogsértő vállalkozásokról készüljön feketelista.


Az e-kereskedelemben robbanásszerű a bővülés, a fogyasztók ezen a téren kiszolgáltatottabbak, mint a hagyományos üzletekben, így fokozott jogi védelmet igényelnek. Határozott fellépés kell, mert csak ezzel lehet növelni a vásárlók bizalmát - mondta. Egy, a konferencián bemutatott felméréssel kapcsolatban Ákos Tamás, a CIB Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: miközben természetes az, hogy a fiatalok a mobiltelefonok keresztül végzik bankügyeiket, illetve vásárlásaikat, a számlanyitáshoz és a hitelügyleteikhez személyesen kell bemenniük a bankfiókokba. Ahhoz, hogy ebben előrelépjünk, a jogszabályokat módosítani kellene, hogy az ügyfelek minél egyszerűbben tudják kihasználni a digitális technológia előnyeit - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com