NGM: az adóelkerülésről és a Google-adóról tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek

Az adóelkerülésről és a Google-adóról tárgyaltak az uniós pénzügyminiszterek, akik luxemburgi ülésükön egyetértenek abban, hogy a digitális cégeket is meg kell adóztatni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel kedden.Magyarország élen jár a feketegazdaság elleni küzdelemben, éppen ezért megvédi az áfacsalókat eredményesen kiszűrő rendszerét, az ekáert - mondta Varga Mihály a tárca közleménye szerint az Ecofin luxemburgi ülését követően. A nemzetgazdaság miniszter ismét felhívta a figyelmet a Google-adóról szóló magyar javaslatra, amely szavai szerint nemcsak a digitális cégóriások megadóztatására, hanem a fizetendő adó behajtására is alkalmas.

    
Az Európai Bizottság tanulmánya szerint 2015-ben az EU-ban 152 milliárd euró (több mint 47 ezer milliárd) forgalmi adótól estek el a tagállami költségvetések - emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta, ebből az összegből jelentős részt lefaraghat a bizottság most ismertetett áfareform javaslata, amelynek fő célja a közösségi adószabályokat kijátszó csalások visszaszorítása.


Mindezek fényében ellentmondásosnak nevezte, hogy néhány napja éppen az Európai Bizottság mondta ki a magyar fejlesztésű elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerről (ekáer), hogy uniós jogot sért, melynek gazdaságfehérítésében játszott kiemelkedő szerepét korábban Brüsszel is elismerte. Varga Mihály elmondta: a kitűzött célokat, így az áfa-rendszernek a csalásokkal szembeni ellenállóbbá tételét és egyszerűsítését támogatja Magyarország.


Jelenleg a gazdasági tárca szakemberei azt vizsgálják, hogy a Bizottsági javaslat mennyiben tesz eleget ezeknek a céloknak. Az már most leszögezhető, hogy az uniós javaslat nem helyettesítheti azt a két magyar online rendszert, amelynek köszönhetően két év alatt 7,2 százalékponttal csökkent az adórés Magyarországon - mondta a tárcavezető.


Az utaztatásos áfacsalásokat az ekáer-rendszer képes kiszűrni, éppúgy, ahogy a bevétel-eltitkolást üzletszerűen űzőket az online pénztárgépek. A bizottsági áfareform alkalmazásával ugyanakkor az unió más tagállamaiból érkező adatok az adóhivatali kockázatelemzésben jelentős segítséget nyújthatnak majd. A gazdasági- és pénzügyminiszterek egyetértenek abban, hogy a digitális cégeket is meg kell adóztatni - tért ki az Ecofin ülés másik lényeges témájára Varga Mihály. Érdekesnek nevezte ugyanakkor, hogy több javaslat is éppen a bevételük alapján adóztatná meg a nagy internetes cégeket, míg korábban egy hasonló magyar szabályozást az Európai Bizottság az uniós joggal összeférhetetlennek minősített.
    

Az Ecofin-tanácskozáson a pénzügyminiszterek elköszöntek távozó német kollégájuktól. Varga Mihály emlékeztetett rá, Wolfgang Schauble azon kevés német politikusok egyike, akik az elmúlt időszakban is megértéssel fordultak Magyarország és a közép-európai országok problémái felé. Az egységes Európa híveként számíthatunk rá jövőbeni felelős pozíciójában is - tette hozzá a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com