NGM: az átlagbér 77 ezer forinttal, a reálkereset több mint 10 százalékkal nőtt januárban

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024 januárjában a bruttó átlagkereset több mint 605 ezer forintra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest 14,6 százalékkal, vagyis mintegy 77 ezer forinttal nőttek a fizetések - állapította meg a legfrissebb jelentéshez fűzött csütörtöki kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Januárban 10,4 százalékkal nőttek a reálkeresetek, köszönhetően a hatékony és eredményes kormányzati intézkedéseknek, melyek a 2023-as év végére 5,5 százalékra, idén januárra pedig 3,8 százalékra szorították vissza az inflációt - tették hozzá.
    

Az NGM közleménye szerint a szeptemberi reálbérfordulat óta a fizetések vásárlóereje folyamatos, gyorsuló növekedést mutat, már tavaly decemberben is óriási mértékben 10,3 százalékkal nőttek a reálbérek, amit a minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos decemberi emelése is segített. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat értékelve kiemelte: a Gyurcsány-korszakhoz képest egy munkavállaló átlagosan már háromszor magasabb fizetést visz haza, miközben 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a regisztrált álláskeresők száma pedig történelmi mélyponton van.
    

A reálbérek dinamikus növekedésével egyre többet ér a családok jövedelme, ami az óvatossági motívum oldásán és a fogyasztás növelésén keresztül hozzájárul a gazdasági növekedés újraindításához - hangsúlyozta az NGM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com