NGM: az első negyedéves adatoktól függetlenül az államadósság csökkenő pályán van

Az első negyedéves adatoktól függetlenül az államadósság csökkenő pályán van, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nagy hangsúlyt helyez Magyarország pénzügyi stabilitására, az államadósság biztonságos finanszírozására - mondta Orbán Gábor, az NGM adó- és pénzügyekért felelős államtitkára az MTI-nek, hétfőn.

ngm_szines_logoKifejtette: az NGM ezért már az év elején biztosította az év hátralévő részében fizetendő törlesztések fedezetét, az első negyedéves államadósságszint azért emelkedett a tavalyi év végéhez képest, mert 3 milliárd dollár értékben vett fel az ország devizakötvényeket. Ezekből a tartalékokból az idén lejáró adósságot fogja Magyarország kifizetni - fűzte hozzá az államtitkár.

Kiemelte: a múlt héten 500 millió angol fontos hitelt törlesztett a kormány, júniusban egymilliárd eurós hitelt törleszt majd, ősszel pedig 2 milliárd eurót fizet vissza az ország, tehát nagyságrendekkel csökken az államadósság szintje.

Rámutatott: a márciusi adósságráta növekedése is legfőképpen a biztonsági előtartalékolásnak köszönhető, a kormányzati tartalék az első negyedévben 752 milliárdról 1787 milliárd forintra nőtt.

Orbán Gábor kitért arra: a kormány törekvéseinek eredményeképpen Magyarország már évek óta saját erőből képes finanszírozni a szocialista kormányoktól örökölt magas államadósságát. A korábbi helyzethez képest a kormány növelte az állam vagyonát, illetve beindította a gazdasági növekedést is - tette hozzá.

Orbán Gábor végezetül kiemelte: az államadósság nagysága az év közben "hullámzik", a lényeg az, hogy milyen mértéket ér el az év végén.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com