NGM: az IMF is pozitívan látja a magyar gazdaságot

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözölte a magyar gazdaság több éve tartó jó teljesítményét, értékelésük szerint ezt a növekedést támogató gazdaságpolitika, az európai uniós források magas szintű felhasználása, valamint a kedvező külső környezet is elősegítette - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az IMF szakértői jelentésből pénteki közleményében.A Valutaalap értékelése szerint a gazdaság és a bankszektor fejlődése és a hitelezés újraindulása fényében lehetőség nyílik a nem konvencionális monetáris eszközök fokozatos kivezetésére - írták. A szervezet 2017 folyamán - összhangban a hazai gazdaságpolitikai tervekkel - a termelés és a fogyasztás további bővülését, a beruházások élénkülését és a munkanélküliség további mérséklődését várja.

Az IMF idén 2,9 százalék, jövőre 3,0 százalék bruttó hazai termék (GDP)-bővüléssel és 2,5 százalékos, valamint 3,2 százalékos éves átlagos inflációval számol a jelentésben található táblázat szerint. A jelentésben az NGM szerint kiemelik: a stabil üzleti környezet szempontjából fontos a kiszámítható gazdaságpolitika, a szabályozások korszerűsítése és az átláthatóság.


A Valutaalap úgy ítélte meg, a növekedésbarát gazdaságpolitikát kiegészítő átfogó strukturális reformok és az európai uniós források hatékony felhasználása által elérhető a potenciális növekedés bővítése és az államadósság további csökkentése - írta az NGM. A Valutaalap ugyancsak üdvözli az adóigazgatás reformja kapcsán elért eredményeket, a gazdaság további fehérítését és az adóbeszedés mértékének jelentős javulását. A közfoglalkoztatási program kapcsán elismerően szól az elsődleges munkaerőpiacra átlépést segítő ösztönzők beépítéséről, amit fontos lépésnek értékel a termelékenység növelésére.


A szakértői jelentés a 2016. évi lassabb növekedést az  uniós források alacsonyabb fokú felhasználásának és ebből fakadóan a beruházások visszaesésének tulajdonítja - írta az NGM. A szakértői jelentést, amely az IMF Alapokmány IV. cikkelye szerint, idén február-márciusában Budapesten lefolytatott gazdaságpolitikai konzultáció megállapításait tartalmazza, az IMF igazgatósága május 10-én tárgyalta meg és adta közre - áll a tájékoztatásban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com