NGM: az infláció visszaszorítása és a reálbérek növekedése mellett egyre reménykeltőbb képet mutat a kiskereskedelmi forgalom alakulása is

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 novemberében a kiskereskedelmi forgalom értéke nominálisan 1602 milliárd forintot ért el, amely éves alapon 50 milliárd forintos növekedést jelent. Ezzel 2023 első 11 hónapjában a kiskereskedelmi forgalom értéke már közel 1300 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit - emelte ki hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Volumenét tekintve 2023 novemberében a kiskereskedelmi forgalom 5,4 százalékkal mérséklődött, amely a 2023 áprilisában tapasztalt mélypontot követően az eddigi legkedvezőbb adat.

Biztató eredmény egyrészt, hogy az előző hónaphoz mérten a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékos növekedést ért el, másrészt az is, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát jelentő élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene novemberben már elérte az egy évvel korábbi szintet. Ez utóbbira 2022 májusában volt utoljára példa - hívta fel a figyelmet az NGM.
    

Mint hozzátették, havi alapon érdemben nőtt továbbá a ruházati- és a bútor, műszaki boltok forgalma. A minisztérium kommentárja kitért arra is, hogy 2023 az inflációcsökkentés éve volt. A háború, a szankciók és a multik árspekulációja okozta inflációt a kormány hatékony és eredményes intézkedései - többek közt a kötelező akciózás és az online árfigyelés - megfékezték és egy számjegyűre szorították vissza, az infláció mértéke ráadásul novemberre már 7,9 százalékra, decemberben pedig várhatóan 6 százalék körüli szintre csökkent.


Ezzel párhuzamosan szeptemberben bekövetkezett a reálbérfordulat, azaz a családok fizetése ismét egyre többet ér. Mindez a kereskedelmi adatokban is tetten érhető hatásokkal bírt - jegyezte meg az NGM. Hangsúlyozták: a kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést. Ennek érdekében a kormány a beruházási ráta 25 százalékos szint felett tartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom megerősítésével ismét növekedő pályára állítja a fogyasztást, így az hozzájárulhat a dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés eléréséhez - olvasható az NGM hétfői közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com