NGM: az internetes nagyvállalatok adóztatásáról is tárgyaltak az uniós tanácskozáson

Az új piaci szereplőnek számító digitális pénzügyi szolgáltatók, a fintech cégek európai szintű szabályozásáról, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről és az internetes óriáscégek adóztatásáról is tárgyaltak az észtországi Tallinnban rendezett uniós tanácskozáson - közölte Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár szombaton az MTI-vel.A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által eljuttatott közlemény szerint az uniós pénzügyminiszterek pénteki munkaebédjükön a GMU további mélyítéséről szóló dokumentumokról tárgyaltak. Hornung Ágnes a jelenlegi javaslatokról azt mondta: a GMU-ra vonatkozó kötelező előírásoknak kizárólag az eurózónára kell korlátozódniuk, de a döntéseknek az EU27 szintjén kell megszületniük. Az államtitkár hozzátette: az erre vonatkozó bizottsági felvetéssel szemben a magyar álláspont szerint az európai szemeszter fő témájának a gazdaságpolitikának kell maradnia, a szociális típusú szakpolitikai ajánlásokat külön kell kezelni.

    
A péntek délutáni informális Ecofin-ülésen az észt elnökség a fintech cégek pénzügyi piacokon történő térnyeréséről és hatásairól készített vitaindító anyaga, illetve a Bruegel Intézet elemzése is téma volt. Az új piaci szereplőknek számító fintech cégek és az általuk nyújtott szolgáltatások megváltoztatják a pénzügyi szektor működését. Ennek a folyamatnak pedig - mint írták - számos veszélye is van, s a közeljövő nagy kihívása lesz ezek feltárása megválaszolása. Hornung Ágnes ennek kapcsán kiemelte: fontos, hogy a szabályozás egyenlő feltételeket teremtsen, teret adjon a versenynek, de megfelelő fogyasztó- és adatvédelmi intézkedéseket tartalmazzon.
    

A szombati ülésen az Európai Unió észt elnökségének a digitális szolgáltatást nyújtó nemzetközi óriásvállalatok megadóztatásáról szóló javaslata volt napirendben. Magyarország tavaly már benyújtott egy javaslatot a digitális vállalkozások forrásadóztatására, amelyet most több tagállam szorgalmaz. Az államtitkár emlékeztetett továbbbá, hogy magyar részről már tavaly felvetettek egy, a közös behajtási mechanizmusra irányuló elképzelést is. A tagállamok egyetértettek abban, hogy a digitális adózás kérdésében globális megoldást kell találni ahhoz, hogy az online szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok is ugyanúgy adózzanak, mint a fizikai jelenléttel bíró cégek - olvasható az NGM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com