NGM az ipar teljesítményét a nemzetközi politikai és gazdasági helyzet fékezi

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 októberében az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékkal (naptárhatástól megtisztítva 3,1 százalékkal) mérséklődött az ipari termelés volumene. Biztató ugyanakkor, hogy az ipar teljesítménye 2024 szeptemberéhez képest 2 százalékos bővülést ért el, amely elsősorban a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása alágazatok növekedésének volt köszönhető - kommentálta a KSH első becslését a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Felhívták a figyelmet, hogy Európa több országában kettős válság alakult ki, amely a gazdaságot és a politikát egyaránt érinti.

Ezt jól példázza Franciaország és Németország, azaz az Európai Unió két legjelentősebb gazdaságának állapota. Az európai autóipart aggasztóan súlyos problémák nyomasztják. Legfontosabb külpiacunknál, Németországban a kereslet hiánya miatt súlyos kihasználatlansággal küzdenek a gyárak.

Európa egyik legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen ezért leépítést tervez, miközben a francia Stellantis értékesítései 25 százalékkal estek vissza novemberben. Ez a hektikus nemzetközi helyzet, továbbá a szomszédunkban zajló háború káros hatásai óhatatlanul begyűrűznek és visszafogják az exportvezérelt magyar gazdaság és ipar teljesítményét - magyarázta az NGM.

A közleményben a minisztérium megerősítette: a kormány célja, hogy 2025-ben 3 százalék fölötti bővülést érjen el a magyar gazdaság, amelynek alapjait a gazdasági semlegesség teremti meg. Annak érdekében, hogy ebbe a növekedési sávba a kormány felhúzza és megerősítse a gazdasági növekedés ütemét, továbbá segítse az ipari termelés helyreállását, 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervet dolgozott ki, amely jelentős mennyiségű pénzt juttat a magyar gazdaságba.

A magyar gazdaság növekedését szolgáló, új gazdaságpolitikai akcióterv három kulcsterületre fókuszál: a megfizethető lakhatás és a gazdasági növekedésen alapuló gyors béremelkedés biztosítása, valamint a kis-és középvállalkozások segítése és fejlesztése. A kkv szektor termelékenységének javulását a Demján Sándor Program támogatja, amely 1400 milliárd forintnyi forrást biztosít, ezen belül pedig a kormány kedvezményes hitelekkel és egy 100 milliárd forintos tőkeprogrammal is ösztönzi a vállalkozásokat. Az akcióterv intézkedései érdemben járulnak hozzá a fogyasztás további bővüléséhez és a hazai ipar teljesítményének megerősödéséhez - ismételte meg az NGM.

A hazai ipar teljesítményét érdemben fogják javítani azok a jelentős gigaberuházások is, amelyek folyamatosan kapcsolódnak be a nemzetgazdaság termelésébe, mint pl. a CATL, BYD, BMW, SEMCORP vagy az EcoPro - írta az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com