NGM: erős, stabil alapokon kell állniuk a magyar kis- és középvállalkozásoknak

Rendkívül fontos, hogy a magyar gazdaság fő motorját adó kis- és középvállalkozások (kkv) erős és stabil alapokon álljanak - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a tizennyolcadik Komlóért expó pénteki megnyitóján a mecseki városban.201107251100_ngm_szines_logoRákossy Balázs hangsúlyozta: a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban több mint 12 ezer milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére, amelynek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, azon belül pedig iparfejlesztésre kívánják fordítani, amit a térség szempontjából különös jelentőségűnek nevezett.

A politikus Komló gazdaságára térve felidézte: a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési forrásokból a város és a térség vállalkozásai 94 pályázatot nyertek több mint kétmilliárd forint értékben innovációra, versenyképesség-fejlesztésére, illetve az exportpiacokra való kilépés támogatására.

Rákossy Balázs megjegyezte: a jelenlegi uniós fejlesztési időszak másfél éve alatt már a korábbi eredményeket is meghaladták a város vállalkozásai. Az államtitkár reményének adott hangot, hogy a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében már több mint négymilliárd forint értékben benyújtott komlói fejlesztési tervek közül "nagy számban lesznek nyertes pályázatok".

A politikus egyúttal a kiállításon résztvevő cégeket a fejlesztési forrásokért való pályázásra biztatta.
Hoppál Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője az expó nyújtotta találkozások pozitív gazdasági lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

A képviselő szerint a 2010-ben tapasztalt "borzalmas" komlói adatok után ma már óvatos bizakodásra ad okot a város helyzete. Emlékeztetett arra, hogy hat éve 15 százalékkal haladta meg Komló akkor 27 százalékos munkanélküliségi rátája az országos átlagot.

A vállalkozások, a háztatások és az önkormányzat adósságállományának drasztikus csökkentése miatt van újra bizalom vállalkozói és fogyasztói oldalon is - hangoztatta Hoppál Péter. A politikus arra is kitért, hogy az NGM-ben készülnek koncepciók a vállalkozások közterheinek csökkentésére, ehhez azonban a gazdasági növekedésnek folytatódnia kell.

A Komlói napok és bányásznap keretében vasárnapig tartó expón negyvenegy kiállító mutatja be és árusítja termékeit, a kiállításra mintegy tízezer látogatót várnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com