NGM: folytatódott a fogyasztás helyreállása, áprilisban ismét nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene

A kiskereskedelmi forgalom jelentős növekedése összességében azt jelzi, hogy a kormányzati intézkedések eredményeként a fogyasztás a helyreállás szakaszában tart, ezt a folyamatot az infláció leszorítása és alacsony szinten tartása, így a reálbérek szeptember óta tartó folyamatos növekedése érdemben támogatja - így kommentálta a legfrissebb adatokat csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Az NGM hivatkozott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésére, amely szerint 2024 áprilisában 3,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest, így az év első négy hónapjában éves alapon összességében 2,4 százalékkal bővült a fogyasztás. Havi alapon, azaz az előző hónaphoz képest minimális 0,9 százalékos mérséklődés volt megfigyelhető. Ez utóbbit elsősorban olyan szezonális hatások okozták, mint a húsvéti ünnepekhez kötődő márciusi nagybevásárlások utáni visszafogottabb költés - hívta fel a figyelmet az NGM.
    

A minisztérium prognózisa szerint a  fogyasztói bizalom erősödésének következtében az óvatossági motívum további oldódása várható, amely a belgazdaság nagyobb teljesítményén keresztül hozzájárul a GDP növekedéséhez. Az éves szinten 5-6 százalék mértékben növekedő reálbérek a belső kereslet helyreállásának, a fogyasztás bővülésének egyik fő hajtóerejét fogják jelenteni, így a kiskereskedelmi forgalomban megfigyelhető növekedési tendencia folytatása várható.
    

Az NGM megítélése szerint további pozitívumot jelent, hogy áprilisban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben az előző évhez képest a forgalom volumene 3,6 százalékkal bővült, ezen belül az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,4 százalékkal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy az év első négy hónapjában az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a családok több mint 2900 milliárd forintot költöttek, ami csaknem 150 milliárd forintos emelkedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest.
    

Az NGM megerősítette: a kormány céljainak megfelelően a gazdasági növekedés idén fokozatosan újraindul, jövőre pedig magasabb fokozatba kapcsol, így idén 2,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal nőhet a GDP, melyet a reálbér és a munkaerőpiaci aktivitás fokozódása következtében a fogyasztás bővülése, ezáltal a kiskereskedelmi forgalom további erősödése is támogatni fog - fejtette ki kommentárjában a szaktárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com