NGM-helyettes államtitkár: folytatódnak a kedvező folyamatok a turizmusban

Folytatódnak a kedvező folyamatok a turizmusban a tavalyi rekordév után, februárban a vendégek és vendégéjszakák számában is kétszámjegyű volt a növekedés - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a szállásdíjbevétel 14 százalékkal bővült februárban, ami jelzi, hogy a szektor hozzájárulása a bruttó hazai termékhez (GDP) hónapról hónapra erősödik.

visegradi_var_77046_030639

Ruszinkó Ádám különösen kedvezőnek nevezte, hogy a legfontosabb küldő országokból, Németországból, az Egyesült Királyságból, Ausztriából, valamint a Romániából, Szlovákiából, Csehországból érkező turisták száma jelentősen nőtt.

Ugyancsak kiemelte a helyettes államtitkár, hogy a tavalyi visszaesés után az orosz turisták által eltöltött vendégéjszakák száma több mint 6 százalékkal emelkedett februárban. Úgy fogalmazott, bízik benne, hogy két-három hónap múlva már trendfordulóról is lehet beszélni.

Ruszinkó Ádám elmondta: március végén a nemzetgazdasági tárca delegációja járt a legnagyobb orosz turisztikai kiállításon. Találkoztak az orosz turisztikai hivatal vezetőjével is, aki javaslatokat tett, hogy milyen csomagokat állítsanak össze a magyar szolgáltatók, például a családoknak, vagy a fiataloknak a kulturális turizmus területén; ezzel is nyithat Magyarország újabb célpiacok felé - jelezte a helyettes államtitkár.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com