NGM: indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban

Pénteken indul a csökkentett kiszerelésekre vonatkozó kötelező tájékoztatás a boltokban - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A kormány sikeresen visszaszorította az inflációt. Az olyan hatékony és eredményes intézkedéseknek köszönhetően, mint az online árfigyelő rendszer vagy a kötelező akciózás, az infláció októberben egy számjegyűre, januárban pedig 3,8 százalékos szintre zuhant.    A kormány azonban továbbra is minden eszközzel küzd a családok megvédése, az infláció alacsony szinten tartása érdekében, és a leghatározottabban fellép a vásárlók megtévesztése ellen - hangsúlyozták a közleményben.
    

Az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott az a jelenség, miszerint bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan, a termék kiszerelési mennyisége csökken.

Ezen megtévesztő gyakorlat azt eredményezheti, hogy a fogyasztók a megvásárolt termékekből a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.
    

Az NGM kiemelte: az élelmiszer-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1/2024. (I. 9.) kormányrendelet értelmében ezért péntektől az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedők kötelesek figyelemfelhívó tájékoztatással jelezni vásárlóik számára, ha az általuk árusított, előrecsomagolt termékek kiszerelése - különösen tömege vagy térfogata - a termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazotthoz képest csökkent.
    

A minisztérium ismertette: a tájékoztatási kötelezettség - főszabály szerint - a csökkentett kiszerelésű termék forgalmazásának megkezdésétől számított 2 hónapig áll fenn. Tájékoztatási kötelezettségüknek a kereskedők akkor tesznek eleget, ha üzleteik bejáratánál jól látható módon elhelyezik a jogszabályban meghatározott méretű és szövegű információs táblát, valamint a kiszerelés csökkentését közvetlenül a termék mellett is jelölik.
    

A kereskedő tájékoztatási kötelezettségének teljesítése érdekében a gyártó, a magyarországi forgalomba hozó és beszállító köteles a kiszerelési egység csökkentésével érintett termék vonatkozásában megfelelő módon tájékoztatni a kereskedőket. A vásárlók az érintett termékekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján elérhető nyilvános adatbázisból is tájékozódhatnak. A szabályok betartását az általános fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatalok hivatalból ellenőrzik, azok be nem tartását pedig szigorúan fogják büntetni. A tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén a hatóság termékenként akár 1 millió forint közigazgatási bírságot is kiszabhat - figyelmeztetett az NGM.
   

A Nébih honlapján 2024. március 1-jétől elérhető nyilvános adatbázisba a gyártók, magyarországi forgalomba hozók és beszállítók február végéig több mint 500 terméket töltöttek fel, amelyek kiszerelési mennyisége 2023. július 1-je óta csökkent. A kiszerelés csökkentésével érintett termékek 80 százaléka élelmiszer, míg a fennmaradó 20 százalék között is jelentős azon termékek száma, amelyek a mindennapi vásárláskor az emberek kosarába kerülnek, különösen a szépségápolási, illetve háztartási termékek.
    

A kormány célja, hogy az intézkedéssel felhívja a vásárlók figyelmét a kiszerelési mennyiség változására, ezáltal segítse a tudatos és körültekintőbb döntést. Mindez végső soron támogathatja a fogyasztás helyreállítását is, ami a munkaerőpiaci aktivitás további növelése és a beruházási ráta 25 százalékos szint felett tartása mellett a gazdasági növekedés helyreállításának és a dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülés elérésének egyik legfontosabb eleme - írta az NGM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com