NGM: január 23-án indul a Demján Sándor 1+1 kkv beruházásélénkítő támogatási program

A Demján Sándor 1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra az elmúlt öt hétben több mint 6500 vállalkozó regisztrált, ez is mutatja, hogy a vállalkozásoknak szándékukban áll beruházást indítani, új eszközöket beszerezni, és ebben támogatni szeretnék őket - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.Kiemelte, következő lépésként az előregisztráltaknak megengedték, hogy kedden, január 21-én 17 óráig a pályázattal kapcsolatos összes dokumentumot feltölthessék. Így számukra a január 17-ei előregisztrációs időpontot meghosszabbították, hogy teljeskörű dokumentációval rendelkezzenek.

Ismertette, hogy a konkrét pályázatokat január 23-án 10 órától 16 óráig lehet beadni. Ezt az időablakot a vállalkozások rendelkezésére bocsátják, nem zárul le a pályázati felület akkor, ha túljelentkezés, vagy az előzetesen meghirdetett keretösszegnél magasabb igény jelenik meg. A pályázatokat a lebonyolító szervezet, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség fogja egyenként kiértékelni. A felhívásban is megjelent pontozásos rendszernek megfelelően a legjobb cégek részesülnek majd támogatásban.

Előreláthatólag tavasszal a támogatói okiratokat kiállítják, és mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy 2025-ben a gazdasági növekedést a Demján Sándor-program segíteni tudja - hangsúlyozta az NGM államtitkára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com