NGM: jövőre egyedi lehetőségként az önkéntes pénztári megtakarításokat fel lehet használni lakáscélokra

Egyedi lehetőségként 2025-ben a lakáscélok megvalósítására - vásárlásra, felújításra, régebben felvett lakáshitel visszatörlesztésére, új lakás vásárlásánál az önerőre - fel lehet majd használni az önkéntes pénztárakban összegyűjtött megtakarítások teljes összegét - mondta az M1 aktuális csatornán szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa, aki hangsúlyozta, hogy jelenleg a tervezet társadalmi egyeztetése zajlik.Kovács Zsolt kiemelte, a "hosszú távú öngondoskodás sokszor a lakásban testesül meg", ezért fontos része a javaslatcsomagnak, hogy családon belül ezeket a megtakarításokat a hozzátartozók javára is át lehet irányítani. Mivel egymillió pénztártag van az önkéntes pénztárakban, így az ő családtagjaikkal együtt, ez az intézkedés több millió embert érint.

Arra is kitért, hogy például az önkéntes nyugdíjpénztárak már több mint 30 évesek, így vannak olyan tagok, akik már 30 éve takarítanak meg rendszeresen és vannak olyanok is, akik korábban megtakarítottak, de az utóbbi időben már nem fizetnek be, de még mindig pénztártagok. Ha megpróbálnák meghatározni a rendelkezésre álló összeget, akkor biztosan találnának olyan pénztártagot, akinek csak pár százezer és találnának olyat is, akinek több 10 millió forint van a pénztári számláján - ismertette az NGM miniszteri biztosa.

Kovács Zsolt közölte, jelenleg az önkéntes pénztárakban több mint 2000 milliárd forint van, ha ennek néhány tíz százaléka megmozdulna, az már azt mutatná, hogy komoly sikere van az intézkedésnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com