NGM: július végéig pályázhatnak a vállalkozások a minimálbér emelése miatti kompenzációra

A munkáltatók július 31-ig igényelhetnek kompenzációs támogatást a minimálbér emeléséből származó többletköltségeik finanszírozására - jelentette be az MTI-nek kedden megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Mint kiemelték, a kormány azon dolgozik, hogy a családoknak minél több jövedelme legyen. A 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv keretében 3 éves bérmegállapodás jött létre, amelynek értelmében a minimálbér 2027-re 40 százalékkal fog emelkedni.

A kormány a bérmegállapodás biztosítása érdekében segíti azokat a munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Nekik csúsztatva kell majd fizetniük a megnövekedett szociális hozzájárulási adót, tehát 2025-ben a 2024-es, 2026-ban a 2025-ös, míg 2027-ben a 2026-os értéknek megfelelően kell befizetniük.

Felidézték: a kormány közreműködésének köszönhetően tavaly 3 éves bérmegállapodás jött létre, amelynek eredményeként a minimálbér 2027-re 40 százalékkal fog emelkedni: idén 9 százalékkal 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal 328 600 forintra, 2027-re pedig további 14 százalékkal 374 600 forintra. A kormány a bérmegállapodás biztosítása érdekében a munkáltatókat is segíti. Azok a munkáltatók, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat, július 31-ig igényelhetnek támogatást a minimálbér emeléséből származó többletköltségeik finanszírozására.

A munkáltatók minimálbéren foglalkoztatott munkavállalóik után, akiknek az alapbére 2024. szeptember 1. és november 15. közötti időszak bármely időpontjában legfeljebb 290 800 forint volt (részmunkaidős foglalkoztatásban állók esetén a munkaidővel arányosan figyelembe véve), 2025 és 2027 között mindig az előző évi minimálbérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó (szocho) összegét fizetik meg.

A támogatás összege 2025-ben egy munkavállalóra vetítve éves szinten 37 459 forintot jelent. A szocho késleltetett megfizetését a "Minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatása" programmal biztosítja a kormány, amit egy egyszerűsített elektronikus eljárás során támogatásként kapnak meg az érintett munkáltatók.

A szociális partnerekkel egyeztetett támogatás a Magyar Államkincstár felületén keresztül igényelhető. (További részletek a kincstár oldalán érhetők el.)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com