NGM: júniusban a kormány elé kerülnek az integrált területi programok

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) végrehajtásának fontos lépése, hogy a megyék és a megyei jogú városok megalkotják, illetve véglegesítik integrált területi programjukat, amelyeket júniusban nyújtanak be a kormánynak - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.

ngmAz államtitkár ismertette: az integrált területi programok a helyben megvalósítandó területfejlesztési feladatokat tartalmazzák, olyan programlisták, amelyek az összehangolt területi fejlesztések végrehajtásának alapjai a 2014-2020-as uniós programozási időszakban.

A TOP első pályázati felhívásai az integrált területi programok kormány általi elfogadása után, nyáron jelenhetnek meg - közölte Rákossy Balázs.

A program 1230 milliárd forintos keretösszegben a helyi közvetlen gazdaságfejlesztést támogatja, a megyék és megyei jogú városok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, célterülete Magyarország Budapesten és Pest megyén kívüli része.

A TOP esetében a tervezési folyamat decentralizált, így a 18 megye és a 22 megyei jogú város a saját maga által tervezett integrált területi programok alapján juthat támogatáshoz - hangsúlyozta az államtitkár.

Minden megye és megyei jogú város számára a kormány meghatározott egy keretösszeget, amelyre a helyi gazdaságfejlesztési és munkahelyteremtő programjaikat tervezhetik, illetve megvalósíthatják.

A megyék összesen 799 milliárd forintos keretösszegre, míg a megyei jogú városok külön 387 milliárd forintos keretre tervezhetik az elkövetkezendő hét évben fejlesztési programjaikat - hívta fel a figyelmet.

Rákossy Balázs felidézte, hogy a kormány a 2014-2020-as időszakra erős gazdaságélénkítő fejlesztési program megvalósítása mellett kötelezte el magát, így az ebben az időszakban rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forintos európai uniós fejlesztési források 60 százaléka a gazdaság élénkítését, a foglalkoztatás növelését, a hazai ipar fejlesztését és a kis- és középvállalkozások támogatását célozza. Ezek a célok jelennek meg a TOP-ban is, a helyi közvetlen gazdaságfejlesztést középpontba helyezve - tette hozzá.

Rákossy Balázs hangsúlyozta, hogy a kormány partnerként tekint a területi szereplőkre, a megyékre és megyei jogú városokra.

Az államtitkár az elmúlt hetekben valamennyi megye és megyei jogú város vezetőjével személyes egyeztetést folytatott, szakmai támogatást nyújtva a programtervek összeállításához, a sikeres integrált területi program benyújtásához, illetve a TOP részleteiről a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének közgyűlésén is tájékoztatást adott.

Az európai uniós források megadják a települések számára a lehetőséget gazdaságfejlesztési céljaik megvalósítására, a helyi foglalkoztatás bővítésére. Mindez segíti a magyar kormány társadalompolitikai célkitűzésének elérését, hogy 2020-ra megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság - emelte ki Rákossy Balázs.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com