NGM: kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok

A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és kiszámítható életkörülményeket biztosítson. Idén januárban a kormány 3,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat, amely mintegy 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára jelentett érdemi segítséget. A kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása 4,5 százalékra módosult, ezért a nyugdíjasoknak novemberben összesen 91 milliárd forintnyi kompenzáció jár - jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A közlemény szerint ez fejenként átlagosan több mint 39.600 forintot jelent, ezt a pénzt minden nyugdíjas számára biztosítja a kormány.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján a nyugellátásokat minden év januárjában meg kell emelni.

2025. januárjában a kormány 3,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat, amely közel 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára jelentett érdemi segítséget. A januári emelés éves szinten összesen 200 milliárd forintot, egy átlagos öregségi nyugdíjas esetében a - 13. havi nyugdíj korrekciójával együtt - 97 500 forintot jelentett.

A törvény értelmében, ha szeptemberben az egész évre várható infláció a januári emelés mértékét meghaladja, novemberben - januártól visszamenőleges - korrekciót kell végrehajtani. A kormány 2025-re vonatkozó várakozása 4,5 százalékra módosult, ezért novemberben 1,3 százalékos kiegészítő emelést alkalmaz, azaz a közel 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára 91 milliárd forintnyi kompenzációt fizet ki.

Az NGM úgy számol, hogy egy átlagos öregségi nyugdíjas számára a nyugdíjkorrekció miatti különbözet éves szinten - a 13. havi nyugdíj korrekciójával együtt - több mint 39 600 forintot jelent majd. Ebből 36 550 forintot a novemberi nyugdíjával együtt, egy összegben, 3050 forintot pedig a december havi nyugdíjával, emelt összegben kap kézhez a nyugdíjas.

A kormány azon dolgozik, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek folyamatosan javítják az idősek életkörülményeit. Ennek érdekében a kormány megvédte a 13. havi nyugdíjat, így februárban összesen 536 milliárd forintnyi extra juttatást fizettek ki nyugdíjasoknak és a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek.

Az áfa-visszatérítési program keretében lehetőséget biztosít az idősek számára, hogy az olyan alapvető élelmiszerek, mint a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek vásárlása után havonta 10-15 ezer forint erejéig visszakapják az áfát, ezáltal is csökkentve a mindennapi megélhetésük költségeit.

Mindezek mellett ide sorolta az NGM, hogy a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatással hozzájárul, hogy a kistelepüléseken élő idősek korszerű, biztonságos és fenntartható otthonokban élhessenek.

A kormány a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasok helyzetére, akik továbbra is számíthatnak a támogatásra és a megbecsülésre - szögezte le a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com