NGM: legalább 5000 magyar vállalkozás versenykésessége javulhat - elindul a Demján Sándor Program digitalizációt segítő pályázata

A kormány célja, hogy fokozza a magyar vállalkozások versenyképességét, amelyet az új gazdaságpolitikai akcióterv mintegy 1400 milliárd forinttal támogat. A Demján Sándor Program keretén belül az 50 fő alatti vállalkozások digitális fejlődését támogató, 9 milliárd forintos vállalkozásfejlesztő program indul, amely a mikro- és kisvállalkozások számára a mai naptól elérhető. A program célja, hogy honlapjuk kialakításához a cégek szolgáltatót válasszanak és benyújtsák fejlesztési igényüket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a "Demján Sándor Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja Program" olyan utalványrendszerű pályázatként kerül meghirdetésre, amely hazai költségvetési forrásból 9 milliárd forint keretösszegből támogatja a kkv-szektor weblap ellátottságának fejlesztését annak érdekében, hogy minél több mikro- és kisvállalkozás legyen elérhető a digitális térben is.

Tavaly decemberben, első körben infokommunikációs szolgáltató cégek, valamint honlapkészítő és média szakértő ügynökségek, vagyis a program szállítói számára nyílt meg a pályázati lehetőség, hogy bekerüljenek a kiválasztott szolgáltatók közé.

Február 3-tól 19 szolgáltató közül választhatnak a magyar kkv-k. Ez a lista folyamatosan bővülni fog olyan cégekkel, amelyek megfelelnek a programban támasztott követelményeknek, azaz megfelelően magas minőséget és kapacitást tudnak biztosítani a kedvezményezettek számára - írták.

A hétfőn megnyíló pályázatra olyan vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek vagy nem rendelkeznek online jelenléttel, vagy a honlapjuk már elavultnak számít. A vállalkozások voucher formájában 400 ezer és 1,5 millió forint közötti támogatásban részesülhetnek weboldal, közösségi média oldal vagy webáruház létrehozására, fejlesztésére, működtetésére. A programot a Neumann János Nonprofit Kft. bonyolítja le. A voucher birtokában a vállalkozások a kiválasztott szolgáltatót bízhatják meg a honlap fejlesztésére, akár 1,5 millió forint összeghatárig, önerő biztosítása nélkül - áll a közleményben.

A megvalósuló fejlesztések elősegítik a vállalkozások e-kereskedelembe való bekapcsolódását, az egyes folyamatok digitalizálását, az idegen nyelven elérhető weboldalak pedig lehetővé tehetik a cégek nemzetközi piacra lépését - tették hozzá. Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közlemény szerint a fejlesztési lehetőség kapcsán kiemelte: a program célkitűzése legalább 5000 hazai mikro- és kisvállalkozás támogatása. "Bizakodóak vagyunk, hogy minél többen felismerik, hogy fejlődésük, versenyképességük záloga a digitalizáció, technológiai újítások alkalmazása" - írta. Az érintett vállalkozói kör aktív, a decemberi meghirdetés óta érdeklődését előregisztráció formájában eddig több mint 2500 vállalkozás jelezte.

A program sikerére tekintettel 2025. február 10-től a szállítói pályázat is újra megnyitásra kerül, hogy a honlapot fejleszteni kívánó kisvállalkozók számára a szolgáltatók minél szélesebb palettája álljon rendelkezésre - közölte az NGM. Tájékoztatásuk szerint a program részletei, jelentkezés, illetve a választható szállítók listája a www.palyazat.neum.hu oldalon találhatók meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com