NGM: Magyarország előtörleszti a tavaly lehívott orosz hitelt

Hangsúlyozta, a szerződésben szereplő kamatkondíciónál Magyarország jóval kedvezőbb forrást tud bevonni a piacról, az orosz féllel kötött szerződés rugalmas, lehetőség van előtörlesztési díj nélkül bármekkora összeget korábban is visszafizetni.

Hornung Ágnes kifejtette, beruházási időszakban az orosz hitel kamata 3,95 százalék, a legutolsó aukción pedig a tíz éves magyar államapapír kamata 1,93 százalék volt, így az előtörlesztéssel jelentős megtakarítást lehet elérni a kamatkiadásoknál.



Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter február 5-én értesítette az orosz pénzügyminisztert arról, hogy Magyarország előtörleszteni kívánja a paksi hitelt, február 5-étől számítva 90 nap a notifikációs határidő, ezután lehet bármikor megtenni a tranzakciót, május elejére várható, hogy a tényleges előtörlesztés megtörténik - mondta az NGM államtitkára.

Megjegyezte, a szerződéskötéskor, 2014-ben a magyar gazdaság még nem volt ilyen jó állapotban, a nemzetközi piaci környezet is más volt, az akkor rögzített 4 százalék körüli kamat jónak számított - mondta az NGM államtitkára. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában Hornung Ágnes kifejtette: senki nem tudhatja, hogy a kamatkörnyezet hogyan alakul majd a jövőben, lehet olyan időszak is, amikor az orosz hitelszerződés kedvezőbb, akkor Magyarország annál marad.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com