NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban

Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében - hangsúlyozta hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Mint írták, a Demján Sándor Program keretében a kormány több, mint 1400 milliárd forintnyi forrással támogatja a vállalkozások megerősítését, így nemcsak a gazdaság fejlődéséhez, hanem a családok anyagi biztonságához is hozzájárul, hiszen a hazai vállalkozások 99 százalékát adó kkv-szektor a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést.

A közlemény szerint a 100 milliárdos Demján Sándor Tőkeprogram keretében már 55 tőkebefektetésről és 10,8 milliárd forintról született döntés. Az egyedülálló kormányzati kezdeményezés alig néhány hónap alatt a várakozásokat is meghaladó érdeklődést váltott ki a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások körében.

A tőkefinanszírozást elnyert vállalkozások tevékenységi köre széles palettát fed le, van köztük IT-tanácsadó, acélszerkezet-gyártó, vendéglátóegység és egészségügyi szolgáltató is - ismertette a minisztérium.

Szabados Richárd, az NGM kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a közleményben kiemelte: a program egyik legnagyobb előnye, hogy a piaci tőkebefektetéseknél megszokott hozamszinthez képest 50-70 százalékkal alacsonyabb, évi mindössze 5 százalékos hozamelvárás mellett kínál tőkét. Ez segíti a vállalkozásokat abban is, hogy hitelképesebbé váljanak, a friss tőkével megerősödött vállalkozások könnyebben pályázhatnak a Demján Sándor Program egyéb elemeire, így például a KKV Technológia Plusz kamatmentes kölcsönre, vagy a piaci szinteknél lényegesen alacsonyabb kamat mellett hozzáférhető Széchenyi Kártya vagy EXIM Exportösztönző hitelekre is.

Felidézték: a tőkeprogram célja, hogy a strukturálisan tőkeszegény hazai kkv-szektornak érdemi forrást biztosítson. Eddig évente legfeljebb néhány tucat növekedési fázisban lévő kkv igényelt állami tőkebefektetést - a most elért döntésszám már önmagában meghaladja ezt. Az NGM kitért arra is, hogy a tőkefinanszírozás sok szempontból rugalmasabb, mint a hitel, ugyanakkor minden esetben egyedi értékelést, döntést és hosszú távú partnerséget feltételez. A cél, hogy a teljes program során 500-600 vállalkozás jusson fejlesztési tőkéhez.

Annak érdekében, hogy a vállalkozások még szélesebb körben vehessék igénybe a támogatást, a felhívás hétfőtől több ponton módosult. A változások között kiemelkedik, hogy immár lehetőség nyílik follow-on befektetésekre is, vagyis azok a cégek, amelyek már sikeresen lezártak egy projektet, újra pályázhatnak.

Továbbá az akvizíció, valamint a tulajdonosi és vezetői kivásárlás is bekerült a támogatható tevékenységek közé. A termékleírás kiegészült a fenntartási kötelezettséggel, valamint tovább bővült a támogatható költségek köre: már sales és marketing kiadások, személyi jellegű költségek, képzések, készletfinanszírozás, illetve tanácsadói és szakértői díjak is finanszírozhatók a program keretében - hívta fel a figyelmet az NGM.

Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, az MKIK Tőkealap-kezelő igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta: "a tavaly ősz óta működő új kamarai vezetés számára óriási szakmai elismerés, hogy a Demján Program legegyedibb programpontjának lebonyolítását a kormány az MKIK-ra bízta. De még ennél is fontosabb visszaigazolás, hogy a vállalkozások részéről minden várakozást felülmúló érdeklődés mutatkozik - eddig több mint 1320 regisztrációnál tartunk". A cégeket láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy a kamara - bár csupán 1 százalékos tulajdonrésszel - fejlesztési partnerként segíti terveik megvalósítását - tette hozzá.

A befektetést elnyert vállalkozások számára a finanszírozási mix megtervezéséhez, a tervezett beruházások megvalósításához, vagy akár az üzleti lehetőségek feltérképezéséhez komoly segítséget nyújthat a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség által működtetett Demján Sándor Tanácsadási Voucher Program, amelyet rendkívül kedvezményesen, akár 80 százalékos támogatással vehetnek igénybe a vállalkozások - emlékeztetett Szabados Richárd.

A Demján Sándor Tőkeprogram erőssége, hogy nemcsak tőkét biztosít, hanem folyamatos szakmai felkészítést is nyújt a jelentkező cégeknek, a cél egy erősebb, versenyképesebb és finanszírozhatóbb magyar kkv-szektor létrehozása - jegyezte meg az NGM. A tőkeprogram részletes feltételei elérhetőek: https://mkik.hu/tokeprogram linken.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com