NGM: márciusban is teljesült a kormány elvárása, sikerült fenntartani a kedvező üzemanyagárakat Magyarországon

Márciusban is teljesült a kormány elvárása: sikerült fenntartani a kedvező üzemanyagárakat Magyarországon -írta pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Hivatkoznak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira, amelyek szerint a hazai üzemanyagárak márciusban is kedvezően alakultak a szomszédos országokban tapasztalható átlagárakhoz viszonyítva. A dízelüzemanyag havi átlagára Magyarországon 618 forint volt, 6 forinttal volt olcsóbb, mint a szomszédos országok 624 forintos átlagértéke. A 95-ös oktánszámú benzin átlagára 601 forint volt, ami szintén 6 forinttal kedvezőbb, mint a szomszédos országok 607 forintos átlagértéke.

Az Európai Unió Weekly Oil Bulletin jelentése rendszeresen igazolja, hogy a magyar üzemanyagárak a kormány elvárásainak megfelelően alakulnak. A hazai árak versenyképessége kiemelt cél, amelyet az ellátásbiztonság fenntartása mellett kell biztosítani.

Mint kiemelték, a kormány folyamatosan együttműködik az üzemanyagkereskedőkkel annak érdekében, hogy a magyar lakosság a szomszédos országok lakóinál kedvezőbb feltételek mellett tankolhasson.

A kormány elhivatott amellett, hogy a magyar családok és vállalkozások kiszámítható, stabil árakkal szembesüljenek a hazai töltőállomásokon. Ezért folyamatosan figyelemmel kíséri a külső piaci hatásokat, valamint fenntartja a lehetőséget arra, hogyha a gazdasági érdekek és a lakosság védelme megköveteli, további intézkedéseket hozzon.

A Nemzetgazdasági Minisztérium megerősíti: a magyar üzemanyagárak továbbra is versenyképesek maradtak a szomszédos országok átlagaival összevetve. Ez igazolja a kormány erőfeszítéseit az ellátásbiztonság és a stabil árak fenntartásában, valamint azt, hogy a magyar családok továbbra is kedvező feltételek mellett juthatnak üzemanyaghoz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com