NGM: megalakult az autóbusz beszerzési bizottság

Megalakult a nemzeti autóbusz beszerzési bizottság (nabb), amelynek feladata, hogy a regionális közlekedési központokkal és a flottakezelő társaságokkal közösen előkészítse az iparpolitikai céloknak megfelelő autóbusz-beszerzéseket, és egységesítse a magyar autóbuszipar fejlődését elősegítő beszerzési szempontokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.201107251100_ngm_szines_logoA tájékoztatás szerint az alakuló ülésen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a nabb elnöke kiemelte: a kormány célja a közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának megújítása magyar gyártású buszokkal, amit a közlekedési társaságokkal együttműködve, közös érdekek mentén kívánnak megvalósítani.

A tanácskozáson az M3 metró pótlását szolgáló buszok magyarországi gyártóktól történő beszerzésének lehetőségéről is tárgyaltak. Varga Mihály elmondta, a közösségi közlekedésben használt buszállomány átlagéletkora 14 év, de nem ritka - 7000-ből hozzávetőleg 1000 - a 20 évnél többet futott busz sem. Cél, hogy 2020-ra ez az időtartam 10 évre csökkenjen.

Ezt többségében hazai gyártású buszokkal kívánják megvalósítani, mert ez segíti a magyar gazdaság növekedését és a munkahelyek számának további emelését. A nabb munkáját a nemzeti autóbusz beszerzési munkacsoport segíti, amelynek elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.

A munkacsoport feladata a nabb által tárgyalandó ajánlások, javaslatok előkészítése. A tervek szerint a nabb és a munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik majd. A nabb tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős- és a vagyonpolitikáért felelős államtitkára, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős, illetve az államháztartásért felelős államtitkára.

A bizottság ülésére állandó meghívást kapott Budapest főpolgármestere és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com