NGM: nem a profit, hanem a magyar családok az elsők, a kamatstop a lakhatás biztonsága mellett a bankokat is védi

Célzott és hatékony kormányzati beavatkozás nélkül családok tízezrei veszíthették volna el otthonukat a megemelkedett törlesztőrészletek miatt. A kormány azonban egyértelművé tette, hogy nem ismétlődhet meg a balliberális-korszak hitelezési- és lakhatási kudarca, amikor először devizában eladósították, majd sok esetben földönfutóvá tették a családokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.Az NGM a közleményben emlékeztet, a kormány ennek elkerülése és a családok megvédése érdekében 2022.

januárban bevezette a lakossági kamatstopot, amelyet kibővített és többször is meghosszabbított annak érdekében, hogy a magas hozamkörnyezet negatív hatásaitól a háztartásokat megvédje.

Kamatstop nélkül a családok hitelkamatai drasztikusan, akár 25 százalék feletti szintre is megnőhettek volna, és a törlesztőrészletek is átlagosan több mint 80 százalékkal lettek volna magasabbak - figyelmeztet az NGM.

A kormány ezt megakadályozta, a lakossági kamatstop eddig már mintegy 350 ezer családot védett meg a magas kamatokkal szemben, és jelenleg is több mint 286 ezer jelzáloghitel szerződés esetében nyújt védelmet.

A kamatstop bevezetésétől 2025 júniusáig tartó időszak alatt közel 330 milliárd forintos megtakarítás keletkezett, tehát ennyivel több pénz maradt az érintett családok zsebében.

Az NGM megjegyzi, hogy a kamatstop intézménye a több százezer magyar család mellett a hazai bankrendszer stabilitását is védi, akik megmenekülnek attól, hogy a nemfizető, bedőlt lakossági hiteleken jelentős veszteséget szenvedjenek.

A családok fennálló tőketartozása eléri az 1210 milliárd forintot, miközben a kamatstop a teljes lakossági jelzáloghitel-állomány közel ötödét védi. Ez az állomány kerülne veszélybe a kormány intézkedése nélkül, ami jelentős kockázatot jelentene a bankszektor egésze számára.

A 2022-ben bevezetett kamatstop a magyar bankrendszer profitjában nem okozott sérülést. A szektor stabil, továbbá a kamatstop és a bankadó mellett a szektor profitja 2022-ben 339 milliárd forint, 2023-ban 1457 milliárd forint, 2024-ben pedig 1242 milliárd forint volt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium megítélése szerint "az Alkotmánybírósághoz benyújtott beadvány veszélyezteti a magyar családok helyzetét és a lakhatás biztonságát. Ráadásul egy olyan súlyos helyzetben, amikor hazánk szomszédságában háború dúl, Ukrajna Brüsszel által erőltetett gyorsított felvétele és a pénzügyi források átcsoportosítása pedig veszélyezteti és fenyegeti a családokat. Profitéhségnek nincs helye, a magyar kormány továbbra is minden eszközével azért fog küzdeni, hogy megvédje és tovább támogassa a családokat, az otthonteremtést. A forrásokat ugyanis nem Ukrajnára vagy a bankok profitjának további hizlalására, hanem a magyar családokra kell fordítani!" - szögezte le az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com