NGM: nem okozott visszaesést a kiskereskedelemben a vasárnapi zárva tartás

Nem okozott visszaesést a kiskereskedelemben a vasárnapi zárva tartás - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal áprilisi kiskereskedelmi adataira reagálva.

Hozzátette: fontos eredmény, hogy egyaránt nőtt az élelmiszer- és a nem élelmiszer kereskedelem. Ez azt jelzi, hogy az emberek bíznak a jövőben, és vásárolnak olyan tartós fogyasztási cikkeket is, amelyek nem tartoznak a napi szükségleteikhez - hangsúlyozta.

ngm

A kiskereskedelmi forgalom több mint 22 hónapja folyamatosan növekszik - mondta.

Ez jól mutatja, hogy nőttek a reálbérek, valamint azt, hogy az embereknek több szabad jövedelme van a bankok elszámoltatása miatti törlesztőrészlet csökkenésnek, a forintosításnak és a végtörlesztésnek köszönhetően - fejtette ki.

Lenner Áron Márk hangsúlyozta: áprilisban az elektronikai termékek kereskedelme nőtt masszív mértékben, tehát több évre szóló, drágább dolgot vásároltak az emberek.

Az NGM helyettes államtitkára kitért arra, hogy az alacsony olajár miatt olcsóbb az üzemanyag, így nagyobb arányban vásárolnak ilyen jellegű termékeket. Ez elsősorban a gazdasági szereplők számára fontos, mivel a költségszerkezet jelentős részét az üzemanyag teszi ki - jegyezte meg.

Az NGM közleménye hangsúlyozza, hogy az Eurostat adatai szerint a hazai kiskereskedelem a harmadik legnagyobb mértékű növekedést produkálta az Európai Unióban. Áprilisban naptárhatástól megtisztítva 5 százalékkal nőtt a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, az év első négy hónapjában pedig 6,3 százalékkal emelkedett a volumene.

A közlemény szerint a KSH jelentése mellett az online pénztárgépek forgalmi adatai is alátámasztják, hogy a kiskereskedelmi forgalom a vasárnapi pihenőnap márciusi bevezetését követően is bővült.

A hatálybalépés előtti 9 hét forgalmi átlaga valamivel több mint 141 milliárd forintot, míg a hatálybalépés utáni 14 teljes hét forgalmi átlaga több mint 158,5 milliárdot forintot mutat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com