NGM: nyáron tovább nőtt a SZÉP-kártya népszerűsége

A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.Ismertették, hogy az év első nyolc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot, ami 12,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A nyár folyamán közel 100 milliárd forintot ért el a feltöltések összértéke, a költések összege meghaladta a 133 milliárd forintot. Hangsúlyozták, 2024 nyarán közel 100 milliárd forintra nőtt a SZÉP-kártya feltöltések összértéke, mely 15 százalékkal haladta meg az előző évi értéket. Júniusban a feltöltések összege meghaladta a 35 milliárd forintot, ami az előző év ugyanezen időszakát 11,8 százalékkal múlta felül.

Júliusban a feltöltések összesített értéke 15,6 százalékkal, közel 33 milliárd forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, míg augusztusban megközelítette a 31 milliárd forintot, ami 2023 hasonló időszakát 18,2 százalékkal múlta felül. Kiemelték, a kártya népszerűsége nem csupán a feltöltések mértékében, hanem a felhasználás terén is kiemelkedő: 2024 nyarán több mint 133,3 milliárd forintot használtak fel a SZÉP-kártya tulajdonosok, 8,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

2024 júniusában összesen 38,8 milliárd forintot, tavalyhoz képest 8,6 százalékkal többet használtak fel a kártyatulajdonosok, míg júliusban 47,9 milliárd forintot használtak fel, 11,9 százalékkal többet, mint 2023 júliusában. A nyár utolsó hónapjában a SZÉP-kártya költések összértéke megközelítette a 46,6 milliárd forintot, ami 5,1 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának értékét.

2024 augusztus végén a SZÉP-kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre, míg tavaly augusztus végén 77,7 milliárd forint volt elérhető. Azaz a SZÉP-kártya az év utolsó hónapjaiban is jelentősen támogathatja a turisztikai kereslet további élénkülését, a magyar családok nyugodt pihenését - közölte az NGM. A tárca kiemelte, hogy a turizmus idén is rekordszinten teljesít, soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint ebben az évben.

Az idei év első nyolc hónapjában a hazai szálláshelyek 31,5 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 5,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, míg a vendégek száma 10,7 százalékkal haladta meg a 2023 január-augusztusban mértet - ismertették. Ezt a 2023 szeptember óta folyamatosan növekvő reálbérek és a lakosság óvatossági motívumának fokozatos enyhülése teszi lehetővé - mutat rá közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com