NGM: tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében

Tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.A közlemény szerint több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. A tranzakció során 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a Budapest Airport Zrt-ben, a francia Vinci Airports pedig 20 százalékot. A vételár pro ráta került kifizetésre. A továbbiakban az üzemeltetésért a Vinci Airports felel a magyar állam stratégiai iránymutatásával.
    

A kormány kijavítva a Gyurcsány-kormány történelmi hibáját, visszaszerezte a repteret, ami közel húsz év után került újra magyar tulajdonba. A reptér visszaszerzése a magyar szuverenitás újabb nagy győzelme. Ennek ellenére továbbra is jelennek meg tényszerűtlen, az igazságtól távol álló, dezinformációt tartalmazó írások a visszavásárlás kapcsán, amelyek tárgyi tévedéseken alapulnak - írták.
   

 Budapest Airportban megvalósuló állami jelenlét óriási szinergiákat rejt magában, a megvalósított befektetéssel tudjuk elősegíteni a repülőtér megfelelő fejlesztését és annak irányát.

Ahogyan több sajtóorgánumnál is részletes kifejtésre került, a magyar állam nem üzemelteti a repülőteret, hanem pénzügyi és stratégiai befektetőként van jelen, aki emellett az eszköz megfelelő fejlesztését is megköveteli. A Vinci Airports üzemeltet, az üzemeltetéshez szükséges megfelelő jogkörök mellett. Az előző üzemeltetőnek mindössze 4-5 repülőtér állt az üzemeltetése alatt, míg a Vinci Airports globális szereplő, és több mint 70 repülőteret üzemeltet 14 országban, világszínvonalon. Az ilyen mértékű tapasztalat új szintre tudja emelni a budapesti repülőtér működését - hangsúlyozta az NGM.
    

A repülőtér pillanatnyilag nagy ívű fejlesztések előtt áll. Egy repülőtér fejlesztése esetében két irányról beszélhetünk, az egyik a kereskedelmi bevételek növelése, a másik a főtevékenységhez kapcsolódó, - vagyis az utasszám növeléséhez köthető fejlesztések megvalósítása, amellyel az utasforgalom belátható időn belül 20 millióra emelkedhet - tették hozzá.
    

Amennyiben a repülőtér EBITDA fókuszú eredményességét szeretnénk értékelni, a 2019-es és 2024-es éveket kell alapul venni, mivel a köztes évek a COVID-járvány miatt torzított képet mutatnak. A 2019-es auditált konszolidált EBITDA 254 millió euró volt, ami azt jelenti, hogy közel 16,5 szeres EBITDA értéken került megvásárlásra a reptér, viszont jelenleg a piacon jól megfigyelhető, hogy jellemzően a 18-22 szeres értéken cserélnek gazdát a repülőterek.


Számításaink szerint az elmúlt, torzítástól mentes években a repülőterekben történő többségi tulajdonszerzés során a felek által elfogadásra került vételárak mediánja az EBITDA 20,6 szerese. A teljesség igénye nélkül példaként említhetjük a koppenhágai repülőteret (19,8 szoros), a London Gatwick repülőteret (19,9 szeres), és a lyoni repülőteret (21,2 szeres), vagy akár a leeds bradford repülőteret (26,4 szeres) - fejtette ki az NGM.
    

Mindez arra mutat rá, hogy a Budapest Airport piaci áron került visszaszerzésre. Ezt tükrözi az is, mint az a Vinci Airports közleményében is látható, hogy a részesedésekért fizetett vételár pro ráta módon lett kiegyenlítve. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy a magyar állam 80 százalékos részesedésért 2,48 milliárd eurót, míg a Vinci 20 százalék részesedésért 620 millió eurót fizetett - írták.
    

Egy ilyen tranzakció természetéből fakadóan, a meglévő nemzetközi banki és befektetési konzorciummal is megállapodást kellett kötni, mely tárgyalási folyamat során a hitelezők 100 százaléka igennel szavazott a Vinci Airports és a magyar állam egyidejű jelenlétére a befektetésben. Ez azt mutatja, hogy a nemzetközi befektetői közösség a Vinci és a magyar állam megfelelő együttműködést alakított ki, és a hitelezők a részletes vizsgálataik alapján arra jutottak, hogy a pénzük jó helyen van, ez egy jó befektetői együttműködés, melynek köszönhetően a repülőtér kiemelkedő fejlődést és jövedelmezőséget fog mutatni - áll a közleményben.
    

A Nemzetgazdasági Minisztérium mindezeken túlmutatóan ismételten mindenki figyelmét felhívja, hogy mellőzze a hamis és tévútra vezető információk közlését. Július elején, mint ahogy az korábban jelzésre került, a francia partnerrel közösen nemzetközi sajtótájékoztatóra kerül sor, amelyen a tranzakciót érintő és a reptér jövőjére vonatkozó tervek is részletesen bemutatásra kerülnek - írta az NGM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com