NGM: több mint 100 kkv nyert uniós forrást versenyképességének növelésére

Rákossy Balázs ismertetése szerint az elnyert összeget a vállalkozások fordíthatják kísérleti fejlesztésre, eszközbeszerzésre, immateriális javak beszerzésére, vagy projektmenedzsmentre, magyarországi vagy külföldi kiállításon vagy vásáron történő részvételre, illetve iparjogvédelemre.

A Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés felhívás nyertesei azon cégek lettek, amelyek tudományos kutatásokon keresztül olyan piacképes termékeket, szolgáltatásokat hoznak létre, amelyek hozzájárulnak a vállalkozás versenyképességének, illetve innovációs tevékenységének növeléséhez - hangsúlyozta az államtitkár. Rákossy Balázs emlékeztetett, hogy az innováció és a kutatás-fejlesztés (k+f) kiemelten fontos a kormány számára, ezt tükrözi az is, hogy a tervek szerint Magyarország 2020-ra a GDP-arányos k+f ráfordításokat a jelenlegi 1,4 százalékról 1,8 százalékra, 2030-ra pedig 3 százalékra növeli.



Ennek megfelelően az új fejlesztési ciklusban, 2014 és 2020 között 500 milliárd forint áll rendelkezésre az uniós, illetve magyar forrásból - tette hozzá. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy lezárult az Iparjog pályázati felhívás, amely szintén kapcsolódik a kutatás-fejlesztéshez, hiszen a szellemi alkotások hazai, illetve nemzetközi iparjogvédelmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és oltalom-fenntartási, valamint a szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységeket támogatja.

Ezen 3 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert összesen 8,6 millió forintot.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com