NGM: új gazdaságpolitikai akcióterv a jövedelmek vásárlóerejének növeléséért

A kormány célja, hogy Magyarország gazdasági semlegességére épülve a gazdasági növekedés 2025-re meghaladja a 3 százalékot, miközben a fellendülés bevonó jellegéből adódóan a társadalom széles körei számára, különösen a családok, illetve a kis- és középvállalkozások számára is érezhető legyen - emelte ki kedden kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A kormány ennek érdekében dolgozta ki a 21 pontból álló új gazdaságpolitikai akciótervet, amely három fő pillérre épül: a jövedelmek vásárlóerejének növelésére, a megfizethető lakhatás biztosítására, valamin a Demján Sándor programra, amely a vállalkozások méretugrását hivatott támogatni.

A jövedelmek vásárlóerejének növelésének alapja, hogy a kormány letörte az inflációt, a reálbérek több mint egy éve töretlenül emelkednek. További növekedésük érdekében az új gazdaságpolitikai akcióterv három intézkedést tartalmaz. Ezek között a történelmi jelentőségű hároméves bérmegállapodás az első, amelyet a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek megegyezésével írtak alá, amely a minimálbér és a garantált bérminimum fokozatos emelését célozza.

A megállapodás értelmében a minimálbér 2027-ig összesen közel 40 százalékkal emelkedhet. Tehát 2025-ben 290 800 forintra nő, ami 9 százalékos emelkedést jelent, 2026-ban további 13 százalékkal 328 600 forintra emelkedik, míg 2027-re 14 százalékos növekedéssel 374 600 forintra bővül. Ennek eredményeképpen 2027-ben a minimálbér elérheti az arra az évre várható rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát.

A kormány célja, hogy a közeljövőben a minimálbér elérje az 1000 eurós szintet, míg az átlagkereset az 1 millió forintos határ közelébe kerüljön - erősítette meg az NGM. A kormány ezt a szociális hozzájárulási adó csúsztatásával segíti, azaz a minimálbért keresők után a munkáltatónak 2025-ben a 2024-es, 2026-ban a 2025-ös, míg 2027-ben a 2026-os értéknek megfelelően kell befizetnie a szochó-t.

A jövedelmek vásárlóereje növelésének második elemeként a munkáshitelt említi az NGM. Mint emlékeztet, bejelentették a munkáshitelprogram elindítását, amely mintegy 500 milliárd forinttal támogatja a fiatal munkavállalók pályakezdését. A program keretében 2025. januártól a 17-25 éves fiatalok akár 4 millió forint összegű, szabadon felhasználható, 10 éves futamidejű, kamatmentes hitelt igényelhetnek. A hitelprogram több mint 300 ezer fiatal számára nyújthat lehetőséget, akik legalább heti 20 órában dolgoznak vagy vállalkozói tevékenységet folytatnak Magyarországon.

A gyerekvállalást ösztönző kedvezmények tovább növelik a program vonzerejét, hiszen az első gyermek születése után a törlesztési kötelezettség két évre felfüggeszthető, a második gyermek esetében a fennálló tartozás felét elengedik, míg a harmadik gyermek után a teljes fennálló tartozást törlik. A családi adókedvezmény megduplázása a program harmadik pontja, amelyet a kormány 2025. július 1-jétől első lépésben 50 százalékkal, majd 2026. január 1-jétől további 50 százalékkal emel meg.

Az intézkedés révén a kormány mintegy 75 milliárd forinttal támogatja a családok jövedelmi helyzetét, nagyobb pénzügyi mozgásteret biztosítva számukra a mindennapi élet kihívásainak kezelésére - emlékeztet az NGM.

Az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében összesen 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány a fiatalok, a családok, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása érdekében. Ebből 2632 milliárd forint áll rendelkezésre a családok számára, míg az akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor program mintegy 1410 milliárd forinttal támogatja a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését - írta az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com