NGM: vasárnapig lehet elkölteni a SZÉP-kártyákra 2013-ban utalt összegeket

Május végéig, vasárnapig lehet elkölteni a SZÉP-kártyákra 2013-ban utalt összegeket, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) összesítése szerint még 1,47 milliárd forint vár elköltésre a feltöltött 67,8 milliárd forintból.

ngmA két éve kapott és fel nem használt, lejárt juttatásokat a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak - hívja fel a figyelmet az NGM csütörtöki közleményében.

Egy hónappal ezelőtt még 2,6 milliárd forint volt a számlákon a 2013-ban utalt összegből. Az azóta eltelt időszakban több mint egymilliárd forintot költöttek el a kártyabirtokosok.

A tárca emlékeztet, hogy a vendéglátás zsebben lévő pénzt az ország több ezer éttermében fel lehet használni, a szabadidő zsebből pedig sokféle szolgáltatónál, például színházban, múzeumban, fesztiválon, koncerten, uszodában, fitneszteremben lehet fizetni. A szálláshelyeken, gyógyfürdőkben és strandokon gyakran mindhárom zsebet lehet használni fizetésre.

Hozzáteszik, hogy a kártyaszabályzat lehetővé teszi azt is, hogy a tulajdonos az étkezési és rekreációs zsebekből a szálláshely-zsebbe csoportosítsa át az ott lévő pénzét.

Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshely zsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, számukra megoldás lehet egy későbbi nyaralás előzetes internetes lefoglalása, vagy egy később igénybe vehető szállodai voucher (szobautalvány) megvásárlása.

Az NGM közleménye szerint a SZÉP-kártya népszerűsége évről évre nő: 2013-ban 68 milliárd forintot, 2014-ben 76 milliárdot, az idén pedig várhatóan ennél is többet töltenek fel a cégek dolgozóik kártyáira.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com