Nincs kőbevésett kamatcél az MNB ügyvezető igazgatója szerint

Nincs kőbe vésett kamatcél, a kamatciklus alja a gazdaság aktuális állapotától függ, amit a monetáris tanács hónapról-hónapra értékel - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a Portfolio.hu-n pénteken megjelent interjúban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA


Az ügyvezető igazgató a gazdasági hírportálnak a szokatlan, kisebb lépésközökkel történő kamatcsökkentés bejelentését azzal indokolta, hogy a monetáris tanács nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, hogy a piaci szereplők a kamatvágás szüneteltetését a ciklus lezárásaként értelmezzék.

"A legutóbbi, júniusi inflációs jelentésnek az a fő üzenete, hogy ahhoz, hogy az infláció összhangban legyen a célunkkal, további monetáris lazításra van szükség. A múlt keddi bejelentés fő üzenete az volt, hogy a tanács óvatosabban, lassabban akar haladni. Azért kell még tovább csökkenteni a kamatot, mert negatív kibocsátási rés, visszafogott inflációs alapfolyamatok és bérdinamika mellett az inflációs cél elérése ezt indokolja" - mondta Palotai Dániel.

Az ügyvezető igazgató szerint a rendelkezésre álló információk alapján 3-3,5 százalék lehet legvalószínűbb forgatókönyv az elérhető kamatszint aljára.

Mindeddig nem érkezett a jegybankba semmilyen kormányzati elképzelés, javaslat a devizahitelekkel kapcsolatban. "Különböző ötletek merültek fel, amelyeket mi folyamatosan értékelünk, de ezek még nem elég kiforrottak" - válaszolta a szakember arra a kérdésre, hogy lát-e lehetőséget a jegybank arra, hogy a devizatartalék felhasználásával is segítse a kormány gazdaságpolitikáját a devizahitesekkel kapcsolatban.

Kifejtette, hogy előre tekintve erre keletkezik némi mozgástér a devizatartalékok vonatkozásában, például azért, mert csökken az ország rövid lejáratú külső adóssága. A mozgásteret növeli szerinte az is, hogy az EU-források beáramlása tovább duzzasztja a tartalékot. "De azt nem tudom megmondani, hogy 1-3 év múlva milyen devizatartalékokra lesz szüksége Magyarországnak, mert ez számtalan tényezőtől függ" - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy bár a jegybanknak nincs árfolyamcélja, törvényi mandátuma, hogy ügyeljen a forint stabilitására. "Eddig nem láttunk olyan árfolyamszinteket, amelyek pénzügyi stabilitási szempontból komoly aggodalomra adtak volna okot" - fogalmazott Palotai Dániel.

A jegybank eddig nem tartott szükségesnek intervenciót, a finom verbális jelzések elegendőek voltak arra, hogy stabilizálják a piacokat - tette hozzá.

"Kezdetben az új összetételű monetáris tanács lehetséges preferenciájával kapcsolatos piaci vélekedések is bizonytalanságot jelenthettek, ám ez már szerintem megszűnt. A tanács alelnöke korábban egy interjújában jelezte, hogy az akkor tapasztalt árfolyamvolatilitás már nincs összhangban a gazdasági stabilitással, illetve azt is kommunikáltuk, hogy nem fog sor kerülni drasztikus kamatcsökkentésre" - mondta a jegybanki szakember.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com