NKFIH: Magyarország 2030-ra Európa innovációs élmezőnyébe kerülhet

Magyarország 2030-ra Európa innovációs élmezőnyébe kerülhet, de már néhány éven belül látványos eredményeket hozhat az elmúlt években megalapozott kutatási-fejlesztési rendszer - mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) innovációs napjának keddi konferenciáján Budapesten.Birkner Zoltán úgy véli, hogy a belföldi kutatási-fejlesztési-innovációs (kfi) rendszer 2024-re érhet be igazán, az ilyen célú kiadások pedig az évtized végére  elérhetik a GDP 3 százalékát.


A következő évek innovációs célú állami támogatásai várhatóan meghaladják majd az évi 100 milliárd forintot, a nemzeti laboratóriumoknak az uniós forrásokkal együtt 121,5 milliárd forint jut 2026-ig - tette hozzá. Biztatónak nevezte az eddigi eredményeket is, 2010 óta ugyanis a háromszorosára nőttek a kfi-kiadások Magyarországon, tavaly már elérték a 318 milliárd forintot.
    

Az NKFIH vezetője kedvező folyamat kezdetének tekinti, hogy az innovációs intézményhálózat az ország minden részét lefedi, és egyre több pályakezdő csatlakozik kutatási-fejlesztési tevékenységekhez, hiszen a hivatal néhány éve még csak 2 ezer, ma viszont már mintegy 11 ezer fiatallal áll kapcsolatban.

Az NKFIH szerepe éppen az, hogy az új kfi-rendszer mozgatója legyen, megszólítsa az érintetteket, és minél többek számára kínáljon lehetőséget ezen a téren - hangsúlyozta.
    

Birkner Zoltán szerint az évtized egyik nagy feladata lesz összekötni a tudományt a megrendelőkkel, a gazdasággal és a társadalommal, vagyis erősíteni a kapcsolatot a tudástermelés és a tudáshasznosítás között. Az innováció és a technológia összekapcsolása az előző ciklusban sikeres volt, most az innováció és a kreativitás összekapcsolása következik - utalt a 2022 előtti és utáni minisztériumi struktúrára.
    

Az NKFIH elnöke az innovációs intézményhálózat központi szereplőjének tekinti az egyetemeket, szellemi tőkéjük és az egész országra kiterjedő kapcsolatrendszerük ugyanis az egész kfi-rendszert mozgásban tartja. Feladatuk a kormány elképzelése szerint nem kizárólag az oktatás, hanem a részvétel gazdasági és társadalmi együttműködésben, amely új megrendeléseket hozhat számukra. A következő években felértékelődhet a tudáshasznosítás másik lehetősége, a felsőoktatási intézményekben felhalmozott tudás piaci hasznosítása is - tette hozzá.
    

Birkner Zoltán megjegyezte, hogy a vállalkozói szemlélettel évente több ezer egyetemista ismerkedhet meg a Hungarian Startup University Program (HSUP) hallgatójaként. Akik az ötletükhöz befektetőket is kereshetnek, azok hamarosan további lehetőséghez juthatnak, a tervek szerint ugyanis egy új rendszeren keresztül a mostaninál sokkal több, évente akár több száz kezdeményezés kaphat beruházói tőkét - tette hozzá.
    

A rendezvényen az ELTE képviselői a társadalmi innovációk jelentőségét emelték ki, az egyetem koordinálja ugyanis a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) tevékenységét. Darázs Lénárd általános rektorhelyettes, a TINLAB tudományos vezetője hangsúlyozta, hogy az innovációs tevékenység ma már nem korlátozódik csupán a műszaki és természettudományokra, szerves része a társadalmi innovációk kutatása is. Maga az ELTE szintén kiemelt figyelmet fordít erre a területre, amely komoly innovációs lehetőségeket tartogat, a fejlesztésekben ezért ma már a pedagógia, a bölcsészet- és a társadalomtudomány kutatói egyaránt részt vesznek - tette hozzá.
    

Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója szerint a társadalmi innovációk azért fontosak, mert sokszor ezeken múlik a technikai újítások sikere. Az önvezető autók vagy az okos városok alkalmazásaiban például egyre kevésbé a technológiai tökéletesítés, inkább a hasznosítás, az ehhez kapcsolódó üzleti, társadalmi modellek életképessége a fő kérdés. A társadalmi innovációk persze sok tekintetben mások, mint a műszakiak, eltérnek többek között a stratégiái, a finanszírozási lehetőségei, de a jelentőségük miatt az EU is egyre nagyobb forrásokat különít el ilyen célú kutatásokra - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com